Mert a mai nap erről szólt szinte. Kezdjük az elején, ott hogy reggel fel kell kelni. Ez meg is történt, de már reggel el is ment a kedvem mindentől. Már viszonylag rég történt már ez, de reggel megint én voltam a hibás mindenért. Csak tudnám, hogy most vajon miért rajtam csattant minden és miért alakult ez a helyzet megint ki... Persze nem jöttem rá. Aztán a buszon jött megint az ellenőr, aki szokás szerint kötekedni szokott velem, de feltünően tök jó kedve volt, és a bérleteseket nem is zaklatta. Nem is értettem, hogy vajon miért tisztel meg azzal, hogy nem köt belém, és nem magyarázza el századjára is, hogy milyen bérlet kell, és én meg nem védem meg magam, hogy 3 különböző busszal utazok nap mint nap és nem fogok 3 bérletet venni. Szóval nem értettem, de legalább ezt "megúsztam". Aztán a várakozás a suliban... És go a gyerekek közé. Eleinte minden tök szokásosan ment, aztán mire a tanuláshoz értünk minden megváltozott. Persze kis kiabálással kezdtem, mert egyik gyerek tök szemtelen volt velem, de azt hiszem el jót tett, mert onnantól kezdve mindneki úgy dolgozott, mint a kisangyal. Én is tudtam így haladni a javításokkal és így többet is tudtam segíteni. Az a vicces, hogy a gyerekek nem igazán látják be, hogy ga így dolgoznak, akkor mindenkinek jobb és jobban tudunk haladni. De egyszer majdcsak oké lesz már minden. Aztán a legjobban annak örültem, hogy kemény 2 heti szenvedésembe került, hogy az új kissrác önállóan dolgozzon. Ma már ott tartottunk, hogy szinte hibátlan lett mindene. Már magában annak is örülök, hogy képes önállóan házit írni, mert legfőképpen ez a mostani célunk vele, mert otthon nem csinált soha házit. Aztán mivel hamar végeztünk, így hamar mehettünk játszani. Az udvaron meg elkezdtünk beszélgetni a nagyobbakkal. Mi is lett volna a téma, mint a szerelem? Kicsit csak lestem, mikor közölték, hogy ki kivel jár, mióta meg ilyenek. Olyan furi volt az ő szájukból ezt hallani. Aztán megnyugtattak, hogy semmi komoly nincs... :D Végülis még náluk azt jelenti a járás, hogy egymással játszanak egy csomót, meg volt hogy megfogták egymás kezét, de semmi több. Azért ez megnyugtató volt :D De olyan kis édesek voltak, mikor arról beszélgettek, hogy mit vesznek majd a "pasijuknak" Valentin napra. Hát ezen tök behaltam. Na meg simán elmagyarázták, hogy miért is kell ajándékot venni ilyenkor... Haláliak. A lényeg az, hogy éreztem, hogy tök ragaszkodnak hozzám, és hiába veszekszem rájuk annyit, azért szeretnek. Na jut eszembe a másik... Beszélgetünk, hogy miért nem jó a jégcsapokat dobálni. Erre reagálnak nekem a fiaim, hogy ők azért dobálják le fentről az ereszről, mert meg akarják előzni a balesetet. Na és innen jött az, hogy a kissrácnak eszébejutott, hogy szokott velem álmodni. Na gondoltam magamban, hogy ez nagyon jó lehet... :D Mondom ott is veszekedni szoktam rád?... "Néha..." :D:D:D Aztán folytatta: "A legjobb az volt, mikor bejött tanító néni a terembe és mindnekinek adott egy tízezrest..." :D Na szép... Mindenkinek adok pénzt... Nem vagyok én adományozó :D Ma ráadásul a nap is gyorsan eltelt...