Tegnap éjjel arra ébredtem, hogy fáj a kezem. Jó rég nem fájt már... Sikerült visszaaludnom, de kora reggel megint erre ébredtem és nem tudtam már visszaaludni. Felkeltem, megcsináltuk az ebédet és kezdődött a felfordulás... Kezdődött azzal, hogy merthogy nem tálcán eszek... Persze közöltem anyámmal, hogy pl tegnap ő se azon evett, meg nem tudom, hogy mi baja lesz tőle, ha így eszek. Erre elkezdte mondani a hülyeségeit... És akkor miért ne lenne ebből vita. Az a helyzet, hogy a tegnapi eseményeket is tagadta, pedig a két szememmel láttam mindent, de neki van mindig igaza. Persze közöltem benne, hogy egy kezemen meg tudom számolni hányszor hitt el nekem bármit is az életben, mert állandóan csak neki lehet igaza... Persze jött megint a morgás stb stb. Aztán a "kaját is én adom a szádba" betett és ott hagytam a kaját, hogy "akkor itt van edd meg" alapon eljöttem és közöltem, hogy még az étvágyam is elment. Úgy csinál mintha én soha semmit nem csinálnék... Áááá dehogy... nem csinálok semmit... áááá... nem a faszt nem. De hát ha úgy van, akkor úgyis letagadja. Na meg a pénz... mintha rajta élősködnék... és még adok pénzt is... És akkor még én gondolkozzak el azon, hogy miért van a vita itthon? (Ezt kivételesen nem anyám mondta) Ezen nincs mit gondolkozni... én nem ülök karbatett kézzel és várom, hogy hülyének nézzenek és hazugnak nevezzenek, a szemembe hazudjanak és csak szépen csendben várjak. Kiállok az igazamért ha tetszik ha nem.