Kismaci86 mindennapjai...

Valahogy ma is sikerült tök korán felébrednem és nem tudtam visszaaludni. Picit pihiztem, majd mivel tegnap tök jó érzés volt a futás után, így ma is volt pici reggel is.Aztán elkészültem, összeszedtem a cuccom és elindultam itthonról. Útközben találkoztam nagyanyámmal. Kérdezte, hogy nálam az Avon-ban van-e hajlakk, meg hajhab, mert az kéne neki. Mondtam, hogy akkor megrendelem neki. Na és akkor innen jött az, hogy milyen rég voltam náluk stb stb majd jött a mondata, hogy "Beszélgettük, hogy rád nem számíthatunk..." Le tudtam volna úgy reagálni, hogy köszönet nem lett volna benne. Állandóan melózok, mert nekem kell a pénz, itthon is csak este vagyok, olyan mintha csak aludni járnék haza. De van aki ezt nem érti meg. Mellesleg számítás... Én nem felejtek. Azt se fogom soha elfelejteni, hogy épp nagyapám várta azt, hogy mikor jövünk már el tőlük, most meg olyan mintha ez nem lenne jó neki... Hát így járt... Mindenesetre én nem felejtem el azt a szituációt, amikor közölte ordítva, hogy "Mikor takarodtok már el innen végre?" Csupán azért mert otthon volt a drágalátos fiacskája, aki rohadtul nem segített soha semmit nekik, mégis az volt istenítve mindig. De hát rám nem lehet számítani :) ezt is megértettem :) Még mindig érzékenyen érint, pedig ez se most történt már. De azóta sokkal myugodtabb minden.
Ezután már tényleg elindultam. Ismételten csak a későbbi csatlakozással mentem :), ahol egy tök meglepő szitu részese voltam. Nem szeretek a busznál tolakodni, ha van hely, akkor leülök, ha nincs, akkor állok, nem hat meg, kibirom azt a kis időt. Na ma is összevissza tolakodtak az öregasszonyok épp azért nem is mentem közel hozzájuk. Egy öregember odaszól, hogy menjek... Mondtam menjen csak nyugodtan én ráérek. Erre én voltam a rossz, hogy jó ő előttem felmegy, de utána ne haragudjak rá, mert fel mert szállni előttem. Hát csak lestem... szivem szerint jól odadörgöltem volna az orra alá, hogy rohadtul nem érdekel, mert én ki tudom várni a sorom, nem fogok fellökni senkit, meg tudom, hogy le fogok tudni ülni. De csak lestem, hogy már az is baj, ha udvarias az ember. Hihetetlen. Aztán meg még ott morgott magának. Persze a buszon volt egy rakat hely még, így nekem is volt választási lehetőségem. Persze sikerült egy olyan csajnak leülnie mellém, akivel régen sokat utaztam együtt. Persze már akkor is kerültem, mert egyszerűen tipikusan a pár perc alatt lefárasztó emberek közé tartozik. Nem sokat beszéltünk anno se, de most se. Vagyis inkább ő beszélt és én voltam a néha hallgatóság, mert úgy éreztem, hogy amiket beszél, ahhoz nekem semmi közöm. Nem vagyunk bizalmas viszonyban, így rohadtul nincs közöm eezekhez, de nem is érdekelt. Lehet nem vagyok túl toleráns, de én így látom ezeket a dolgokat.
A suliban még várakoztam ment megint a fejetlenség. Igazából kicsi vagyok még és nem tudom, hogy miért jó az, ha a másikat hátbatámadjuk. Na meg miért kell nyalni... A faszom fog pl. kaját vinni másnak azért, hogy szeressenek. Ez olyan ovis dolog. Meg röhejes is. Egyre jobban átlátok a szitán és látom, hogy kik azok, akikkel nem kell az alap kommunikáción kívül mást tenni. Persze anyukám azt mondta, hogy vigyázzak, mert akiben megbízok, lehet, hogy pont az is ellenem van. Ezt most így nehéz lenne elhinni, de szerintem akik edig mellettem voltak, azok csak ezután is ott fognak lenni. Mindenesetre én nem fogok nyalni senkinek. Inkább utáljon mindenki, de elmondom a véleményem ha kell és megvédem magam. :) Aztán délután. Jaj Istenem... Nem tudom, hogy mi lesz így. Már azt érzem, hogy van aki direkt csinálja, vagyis épp ez az hogy nem csinálja a házit. Nem hiszem el, hogy mindneki végez másfél óra alatt minden házijával, csak ő nem. Még a legbutább gyerek is megcsinálta nekem hibátlanul a nem könnyű házit. Ahogy beszélgettem erről más emberekkel, azt mondta mindenki, hogy ezt már tuti direkt csinálja. Már annyit segítettem neki, meg a többiek is jöttek, ők persze az eredményt is mondták neki, és ő mit csinál? Csak les ki a fejéből ahelyett, hogy leírta volna. Az egyik kiscsaj kitartó volt a segítségben, de láttam rajta, hogy 10 perc után ő is kezd feszült lenni és elkezdte osztani a gyereket, hogy mi lenne ha végre fogná a ceruzát és írná lefelé, amit ő mond. Persze ő mit csinált? Semmit... Kemény 20 db szorzást tudtunk megcsinálni vele, de ez csak az egy tizede volt a házinak. A poén az, hogy otthon meg szarnak rá és tuti, hogy holnapra megint nem lesz házija. Ma reggel pl azt mondta az osztályfőnöknek, hogy azért nem fejezte be otthon mert "az anyukám azt mondta fáradt". Innentől kezdve no comment. Persze persze ne idegeskedjek rajta...
Este nem strapáltam túlságosan magam, de azért mozgás volt :) Most pedig jön a jól megérdemelt pihenés.