Kismaci86 mindennapjai...

Nagyon nehéz belerázódni a korai kelésbe. Nagy nehezen sikerült és majdnem időben be is értem. :D Egyszer csak összejön. Bekullogtam egy szar éjjel után és kezdődhetett a meló. Eleinte még nem volt semmi extra, aztán folyamatosan jöttek a vevők és a kiszolgálás is folyamatos volt. De annyira, hogy 9-nél előbb a mosdóba se jutottam el. De már ekkor nagyon kész voltam. Két nap nélküle és ma jött... Kiderült, hogy szabin volt, de nem nyaralása volt, hanem maszekolt. Pedig azt hittem, hogy a barátnőjével volt. Lehet hogy mégsem felhőtlen a dolog? Na mindegy. Jött az áru, szóval semmi lazítás nem volt. Aztán zárás előtt még a főnök is befutott a következő adaggal, mert miért ne ekkor? Persze tök ideges voltam, mert nekem meg sietnem kellett volna haza, mert mennem kellett vezetni. Persze még kipakolni, árakat felírni... Gyorsan próbálkoztam és közöltem, hogy én már ott se vagyok. " Hát te hova sietsz ennyire?" Bazz hova? Hazafelé mert bezártunk és nekem más dolgom is van. Persze ezt is a főnök kérdezte, mintha tök természetes lenne, hogy ráér az ember. Ha nem az utolsó pillanatban esett volna ő is be, akkor talán minden oké lett volna. Szóval a késéssel csak azt értem el, hogy hazajöttem és összeszedtem a pénzt meg a bérletet és mehettem is a buszhoz. Igazából tök utálom ezt, mikor rohanás az egész életem. Elindultam, persze a busz meg késett... így még azt is láttam, hogy Ő meghozta a következő adag árut. Becsületesen integetett, ami valljuk be hogy jól is esett. Emellett a lelkemnek is megnyugvás volt, mert elegem van abból, hogy mindig csak én pakolok. Aztán útközben vettem kaját, mert még ebédelni sem volt időm. Aztán jött a vezetés. Olyan nem tudom milyen érzésem volt egész végig, amíg be nem ültem a kocsiba. Olyan megmagyarázhatatlanul félelmes. Attól féltem, hogy valamit tuti elfelejtettem 4 nap alatt. Ennek ellenére az elindulás könnyen ment. Baromira féltem tőle, hogy mi lesz velem, mert meló után nem egy kellemes dolog a tanulás... Majd megszokom. Nem volt könnyű, de próbáltam figyelni. Nem érzem azt, hogy baromi jól ment. Egyszer sikerült olyan nagy ívben bevennem a kanyart, hogy majdnem nekimentem egy másik autónak, bár az oktató nem nyúlt bele, de megjegyezte, hogy ez necces volt. Én is láttam, de akkor már nem volt más megoldás. Aztán nehogy már jó legyen minden a kereszteződés kellős közepén sikerült kétszer is lefullasztanom azt a rohadt kocsit. Ezután gondoltam, hogy más már nem lesz... :D De lett... Egy rohadt biciklist sikerült úgy megelőznöm, hogy átléptem a záróvonalat. Mert az a köcsög is ott közlekedett, ahol nem kellett volna. A ráadás meg az volt, hogy az egyirányú utcában annyira koncentráltam a besorolásra, hogy majdnem nekimentem a szegélykőnek... Voltunk az autópályán is, amit nagyon élveztem. Vezetés után várakoztam a többiekre, mert megbeszéltük, hogy elmegyünk ruhát nézni az esküvőre. Ha meg már megyünk, akkor kicsi Anita miért ne nézne magának? Találtam is egy piros ruhát, csak mellbe szűk lett, de nem adtam fel és találtam olyat fehérben. Nagyon megtetszett és gondoltam meg is veszem. Ekkor vettem észre, hogy a cipzárjáról a húzogatós rész egyik része le van törve. Tisztára letörtem, hogy ilyen szerencsém van. Erre anyukám kitalálta, hogy kérdezzük meg, hátha van így rá kedvezmény. Adtak rá 40%-ot. Tisztára jól jártam, mert szinte féláron elhozhattam. Kitaláltam, hogy majd ebbe elmegyek az esküvőre, de pillanatok alatt el is bizonytalanodtam. Nem illik állítólag fehérben lenni ilyenkor... Francba azzal, aki ezt kitalálta. Nekem ez tetszik és már beleéltem magam, de mégsem akarom azt, hogy megszóljanak emiatt, vagy a menyasszonynak ez rossz legyen. Majd lesz valahogy. Aztán kicsit késéssel, de megérkeztem a fodrászhoz és befestette a hajam. Így estére meg baromi jól esik az ágyamban feküdni...