Ébredés után az első utam az akváriumhoz vezetett. Azt hiszem ebben az esetben ez tök normális. Semmi mozgást nem láttam ezért benéztem hozzájuk. Láttam, hogy van mozgás, hagytam is így őket. Aztán csak azt látom, hogy a titanic egyik bejáratán ugrik kifelé a kicsi és a yellowom máris a gyomrában tudja... :( Hát hirtelen olyan szomorú lettem, mert ezután semmi mozgást nem láttam, csak az anyát. Hirtelen a sírás kerülgetett, hogy eddig vártam őket és itt van, itt van vége... Így induljak el melózni? Időm nem volt már kiszedni őket, így egész napos stresszem megvolt. A buszmegben találkoztam egyik volt osztálytársam anyjával, akinek az egyik fiával beszéltem tegnap, hogy nem e lenne kedve a jogsihoz. Erre ma az anyja elkezdte ecsetelni nekem, hogy az ő fia nem megy akárkihez, mert előzőleg is becsapták őket, mert vagy 90 órát vezetett és nem küldték őt vizsgára stb stb meg hogy ez nekik mennyire ráfizetés volt. Gondoltam magamban, hogy ehhez nekem mi közöm van? De mondta és mondta... Aztán a végén elszólta magát, hogy végül nem az oktatóval volt a gond, hanem a gyerekkel, mert nem tudott váltani... Innentől no commentes volt az ügy. Aztán azt ecsetelte nekem, hogy mé most megyek, mert nem lesz belőlem jó sofőr... Hát komolyan a rákok után már csak ez hiányzott. Hogy jön ő alapból ahhoz, hogy mikor megyek el vezetni? Most van rá pénzem, most van rá időm éppen azért... Már imádkoztam, hogy jöjjön az a nyamvadt busz, mert nem bírom tovább hallgatni, mert ő is okosabb mindenkinél. Kár volt tegnap a fiához szólni... Persze még az egyik csajszit kérdeztem, ő azt mondta, hogy ő szeretne menni, csak nem rajta múlik, de megkérdezi otthon. Végül is egy próbát megért... Aztán indultam melózni, mert végre megérkezett a busz, bedugtam a fülem és jött a megnyugtató zene. Suli... Nem hittem, hogy ezt a délutánt megússzuk eső nélkül, de így történt. Szerencsére nem volt több a dörgésnél, sikeresen kikerült minket. Mondhatjuk azt, hogy nyugi volt tanulás közben meg délután is, de azért kellett kiabálnom, de nem anynit. Mondjuk mostanában elég sok hiányzónk van, mert betegek a kölykök. :D Délután kijött a főnök hozzánk, vagy hozzám? Beszélgettünk, aztán kérdezte, hogy mi lesz velem... Hát mi lenne? Megyek munkanélkülire, mert nincs más választásom. Mondta, hogy rögtön szól, ha úgy adódik... Bár tudom, hogy jönnek vissza az emberek, szóval nincs mit rinyálnom ezen. Majd lesz valahogy. Az tuti, hogy június közepétől nincs meló... :( 
A meló után irány haza, és az első dolgom az volt, hogy a kicsiket kiszedjem a nagy akváriumból. Igazából nem bíztam benne, hogy akár egy picike is megmarad, de maradt. :) Összesen 10 darab maradt meg. 8 már szépen mászkál maguknak, a maradék 2 meg még annyira ragaszkodik az anyához, hogy nem akarják mutatni magukat. 
Ezután jöhetett a pihi. Meg a vihar... Ilyet még soha nem láttam. Először tök fekete volt minden, aztán egyszer csak tök piros, na jó vörös lett minden. Tényleg nem láttam még ilyet. Villámlott, dörgött és ilyen volt az ég. Olyan hihetetlen volt az egész. Egyik pillanatban ez, a másikban az.
Pár perc után meg egy nagy lyuk a nagy felhő közepén. Érdekes a természet...
Utolsó kommentek