Kismaci86 mindennapjai...

Kell ennél jobb cím? Nem... Minden szempontból igaz ez rám most. Az elmúlt egy hónapban az idegeim ismét olyan pályára léptek, hogy talán sokáig bírom majd ezután türelemmel. Na jó ez most baromi nagy hazugság... Ott tartok, hogy pillanatok alatt pöccenni tudok, már nem tudom tűrtőztetni sem magam és a legnagyobb baj az, hogy a feszültséget olyanokon vezetem le, akin nem kéne.
A legnagyobb gondom most a meló... Amennyire szerettem az elején, mára már annyita utálom, hogy nem szívesen megyek be reggelről. Szerintem ez nem normális. Nem ez az én világom ez tény. Nem ezért tanultam, hogy itt rohadjak meg, de "egyenlőre jó lesz ez" alapon belevágtam. Az az igazság, hogy nem csak a meló izgatott, hanem Gabi is. Komolyan ha Ő nem lenne ott, akkor én se bírtam volna márcsak eddig sem. Tudom, hogy Ő is kiáll mellettem és fordítva is így van. Amolyan lelkitárs. Persze hiába akar többet az ember... (De ez majd egy másik külön bejegyzés lesz...) Annyi feszültség van. Kezdek belefáradni a sok hülye, paraszt emberbe. Kezdem unni, hogy én vagyok a hülye, mert segíteni próbálok. Baromi nehéz úgy dolgozni, hogy nem szólhatok semmit, mert ugye ők a vevők, ő értük vagyunk. A nagy l***t! Nem vagyok hajlandó eltűrni mindent! Annyi bántás ér mostanában, szerintem tök igazságtalanul. A majom "kisfőnök" is irritál, nem is kicsit. Nem gondoltam, hogy lesz ilyen, de 2 hónap után azt mondom, hogy utálom ezt a munkát. Leginkább a majom "kisfőnök" miatt. Már annyira szánalmas amit művel, hogy nehezen tudom ezt tolerálni. Annyit gondolkoztam már ezen, hogy lehet velem van a gond. De... Eszembejut az, hogy 2 éven keresztül 30 felnőtt emberrel dolgoztam együtt nap mint nap és mégsem volt ez. Ez nem az én jövőm. Nem is akarok sokáig maradni itt. Csak átmenet... Nyugtatásnak ez is jó... Dehogy jó. Csak ezzel álltatom magam, mert mit tudnék csinálni? Nem ez az álmom. Amit csinálni akarok, az most szünetel. Remélem nem sokára vége ennek...
A másik gond a gyerekek. Nem is gond lenne, de mégis az. Ahogy elkezdődött a suli, úgy észrevettem, hogy iwiwen meg myvipen sorban jelölgettek az emberkék be. Jól esett, nincs mit tagadni ezen. Aztán már ott tartunk, hogy a volt napköziseim írnak üziket nekem. Ez is nagyon jól esik. Örülök, hogy hiányzom nekik és gondolnak rám. De a rossz az, hogy a kis hülyék úgy hiányoznak... :( Már ma is sírtam, mikor elolvastam. Nagyon hiányoznak...
"Mikor az Ősz színei beragyogják a mindennapjainkat... Én akkor is gondolok Rád! Legyen szép napod!" Ezt kaptam egy kis zenével és pár kedves szóval... Persze, hogy nem bírja ki az ember sírás nélkül. "Nagyon más a suli ön nélkül!!Sokkal jobb lenne ha még itt lenne!!" Ilyen és hasonló üzik jönnek. Nehezen viselem... Hiányoznak...