Kismaci86 mindennapjai...

Végre vagy sajnos? Talán mindkettő, talán egyiksem. Alapból úgy keltem, hogy baromi nyűgös voltam. Nem véletlenül, hiszem aludhattam volna akár 8-ig is, de nem. Most nem azért, mert nem tudtam... Vagyis majdnem... Hajnali 6:10-kor arra ébredek, hogy az ágyam remeg, mert a köcsög nagy teherautók itt száguldoznak ez a ház előtt. Baromi élvezetes... Főleg, hogy a főúton lakunk és már lassan hónapok óta ez van és nem tesz senki semmit, hiába jelentgetjük be. Nem tudom, hogy miért kell ahhoz egy háznak összedőlnie, hogy történjen itt valami??? A házunk fala is repedezik, a szobám egyik sarkában olyan repedés van, hogy lasan az ujjam is be tudom dugni. És ez csak egyre rosszabb lesz. Miért jó ez? Aztán persze volt egy rakat időm indulásig, szóval túlságosan nem is csináltam semmit, hanem inkább lustálkodtam. Aztán elmentem előbb, mert jövő hétvégére hivatalos vagyok egy diplomaosztóra és vennem kellett ajándékot. Sólámpát vettem, ha tetszik tetszik, ha nem nem. Igazából nem érdekel. Amúgy sincs már kedvem menni. Aztán mehettem vezetni. Hát annyira nem volt valami hej de élvezetes, de csak azért, mert szembesülök azzal, hogy nem minden megy rögtön. Tudom türelmesnek kell lennem, de akkor is. Tudom, hogy sok idő lesz ez, mert nem két óra alatt fogok megtanulni vezetni. A tolatás nagyon nem megy, mert nem igazán érzem, hogy kéne menni. A távolságokat nagyon nem érzem, mert baromira nem tudom felmérni belülről, hogy mi mennyi távolságra van. Sokat kell még tanulnom ez tény és nem adom fel. Délután meg pihiztem és jól esett. Most meg próbálok ráhangolódni a holnapi hajnali kelésre...