Akkor nevetünk, amikor valami a legjobban fáj. Nevetünk, amikor mást nem tudunk tenni. A nevetés az egyetlen stratégia, ha kezd széthullani körülöttem a világ... Csak az olcsó pillanatok provokálnak könnyeket.
(Pat Conroy)
Azt hiszem az a legnagyszerűbb dolog, mikor belül majd megszakad a szived, kívül meg semmi nem látszódik rajtad. Nevetek, mert nem sírhatok. Javítok: sírhatok, de nem más előtt. Nevetek, mert ez talán palástolja mindazt amit érzek. Rggelre belémnyilalt a fájdalom. Az okát én is tudom... De szép csendben, nevetve kell megint azt mondanom, hogy "örülök, hogy boldog vagy..." mert mi mást mondhatna az ember. Legalább másnak sikerül. Legalább ő boldog... Ja boldog... ja ő... ja vele... Úgy utálom az álmaim. Vagyis ismét javítok: azt utálom, hogy "képes vagyok" megálmodni bizonyos dolgokat. Ja... csak azt nem értem, hogy miért azokat a dolgokat kell megálmodnom, amiktől aztán én szenvedek? Hmm? Persze válasz sehol nincs rá... Miért nem azt álmodom meg, hogy mik lesznek a lottón a nyerőszámok?? "Álmodik a nyomor..." Ráadásul ritka szar éjszakám volt. Forgolódtam egész éjjel, ja meg persze azzal kezdődött, hogy először el se tudtam aludni. Csomószor felébredtem, olyan érzésem volt/van, hogy nem találom a helyem. Azt hiszem most van az a ritka "olcsó pillanatok" egyike...
Utolsó kommentek