Ma egy levél fogadott, mikor hazaértem. Elég volt rápillantani és tudtam, hogy milyen levél, és tudtam, hogy mit tartalmaz. Azt hiszem voltam/vagyok olyan viszonyban Tibivel, hogy tudjam, hogy mit írt és miért. Be kell vallanom, hogy azért nagyon jól jött ez a levél, bár tudtam, hogy végül is ha úgy nézzük semmi jó hír nincs benne. Próbálom a lehető legjobb oldaláról nézni a dolgokat és úgy állni ehhez az egészhez, ahogy a lehető legjobb. De hogy csináljam? Mikor hazaértem, láttam és mégis haboztam a kinyitással. Most nem napokat vártam rá, hanem csak órákat. Hosszú órákat... és megtörtént a kinyitás, és a szembesülés. De mivel? Hiszem mindent tudok... oda-vissza tudom az egész történetet, mert vagyunk/voltunk olyan viszonyban, hogy mindent, na jó fogalmazzunk úgy, hogy szinte mindent tudunk a másikról. Valahol örömmel töltött el, ahogy olvastam, mégis a lehető legszomorúbb lettem... Először elkezdtem gondolkozni azon, hogy vajon mit csináljak? Válaszoljak? Vagy ne? Hogy lenne a legjobb? Ha nem válaszolok, akkor magam jellenzem, vagyis nem állok ki mellette és valahol jogosan mondhatnánk, hogy cserbenhagyom. Ha válaszolok, akkor viszont megkapom ugyanazt a bizalmat, amit eddig...
"Szia Picilány!" Hogyan is kezdődhetne másképp??? Mindig így hívott, és már nagyon hiányzott...
"Nagyon sok mindenben iagazd volt. bánom és szégyenlem magam, hogy nem hallgattam rád, arra a lányra, aki csak jót akart nekem."
"Hiányzik a hangod, a törődésed, aggódásod..."
"Te azért születtél, hogy szeressenek
Én azért születtem, hogy szeresselek.
Tiéd volt a szív tavaszán nyílott első érzelem,
utolsódobbanás is a tiéd lesz kedvesem.
Te azért születtél, hogy szeressenek
Én azért születtem, hogy szeresselek.
S csak annyit ér az életem, amennyi
boldogságot adsz te nekem.
Azt adom, mi legnagyobb- a szívemet,
mely útra kelt és felkutatta tiedet.
Rejtsd el, őrizz, éltess engem kedvesem
Én veled leszek
Te leszel a mindenem."
"...de erős vagyok és tudom, hogy talpra fogok állni..."
Részletek abból, amihez senkinek semmi köze, de mégis leírom, mert hozzámtartozik, és a blog is az enyém, én írom, azt amit én akarok. Most ezt látom jónak, és talán később még érdekes lesz visszaolvasni. Nos döntöttem... visszaírok és nem hagylak cserben, mert ha megtenném, akkor az nem én lennék. Sok mindenki mellett kiálltam már, persze nem lett viszonozva, de "valamit valamiért", és tudom, hogy te sem hagynál és hagytál cserben soha. Valahogy megoldunk mindent, hiszen mire valók a barátok...
Utolsó kommentek