Szombat: szokás szerint reggelről meló. Olyan nem jó érzés volt korán kelni, mert nem aludtam jól és nagyon nehezen tudtam csak felkelni. Tény, hogy ha az ember nem alszik eleget, akkor sokkal nyűgösebb. Így is volt. Igazából vártam, hogy hátha felbukkan majd délelőtt, de nem ő hozta megint az árut, hanem a főnök... Nem is egyszer, így egész délelőtt pakolhattam. Mondjuk nem baj, mert így hamarabb eltelik az idő, de azért ezt baromira utálom, mert mikor mi vagyunk csak akkor jön át ennyi áru, mert állítólag mi "kipakolunk rögtön". Hát ugyan mit csinálnánk? Nem azért vagyunk ott? Mindegy, mert én ezt már megszoktam. Szóval baromira hiányzott, de túléltem, és talán így jobb is volt, mert lehet csaka lelkiállapotomon rontott volna, de ki tudja. Mindenesetre délután nem bírtam ki és írtam neki üzit, amire készségesen válaszolt is ésjól esett. Most megint azt éreztem, hogy azért nem vagyok közömbös neki... Mindegy. A délutánom arra szenteltem, hogy kitakarítottam gyorsna, mert jött barinőm névnapot köszönteni, meg dumcsizni kicsit. Sütöttem sütit is. Alapból olyat csináltam, amit eddig még soha, de rögtön két adagot, mert leírva kevés lett volna. Minden megcsináltam, betettem sütni, és mivel takarítottam közben, így kicsit megégettem. Kétségbe is estem, hogy vajon mi lesz így akkor. A széleit levágtam és a belseje ehető volt. Nem lehetett gáz, mert estére semmi nem maradt belőle. Mondjuk nem csináltam még olyan sütit szerencsére, ami nem fogyott volna el. Este hazaérkezett anyám is. Pár napi nyugi volt, de éreztem, hogy úgysem lesz jó semmi. Már rögtön a hazaérkezése 30. percében elkezdett kötekedni. Addig ment, még nem talált olyat, amibe beleköthetett. Talált is, én meg elmagyaráztam neki, hogy nekem erre nincs szükségem... Este a mozgás ismét elmaradt, mert a többiek nyársalni voltak , így hamar pihenőre tértem...
Vasárnap: Nem aludtam jól a meleg miatt, így tök hamar fel is ébredtem. Aztán reggel mehettem melózni, ahol nem unatkoztam. Már az elején éreztem, hogy nehezen tudom tűrtőztetni magam. Ott kezdődött, hogy szombaton nyársalás volt a polgárőröknek. Ugye apum meg tesóm nem ment, én meg egyedül nem mentem sehova. Minek is mentem volna. És akkor jöttek a beszólogatások, hogy mennyire illett volna ott lenni stb stb, tesóm mennyire éretlen stb stb. Persze engem se kell félteni, mert elmagyaráztam, hogy senkire nem erőltethetnek rá semmit, szóval így a témát le is lehet zárni. De hogy mennyire illett volna... Hát a faxom... Szerintem senki nem megy olyan helyre, ahova nem szeretne. Itt is minek ment volna el bárki is tőlünk, ha nem érezte volna jól magát? Mert állítólag jó volt, de mondjuk ki kíváncsi a kicsikre... Vagy ki kíváncsi az okoskodásra? Én meg is értem, hogy így volt... Aztán elkezdtem kipakolni az előző napról megmaradt cuccokat, de közben ugye segítettem, kinek mi kellett. Egyik vevő májat keresett. Meg mertem kérdezni, hogyvan-e. Erre mit kaptam? Tök gúnyosan csak annyit, hogy "szét kéne csak nézni". Lesek, hogy ez most komoly? Nem azzal volt a gon, amit mondott a kis főnök, hanem azzal, ahogy mondta. Hát bassza meg nem vagyok ott egész héten, nem látom mit hoznak, meg mit nem. Főleg úgy nem, hogy össze-vissza van pakolva minden szar. Ezt neki is megmondtam. Aztán itt visszavett kicsit, de hirtelen bennem meg annyi feszültség lett, hogy szivem szerint letettem volna a kötényt elé és otthagytam volna a picsába, hogy szenvedjen egyedül innentől. De érezte, hogy valami nem oké, próbált utána rendes lenni, de én az ilyen után még csak nem is beszélgetek. :D Beszéljen a férjével így :D úgyis egymásra találtak. Aztán meló után a halakat rendbetettem már. Vízcsere, szűrő tisztítás, növények visszanyomása, mert előszeretettel szedik ki a sügik. Aztán víz visszatöltés és úszkálhattak újra. Aztán délután nekiültem tanulni a kresszt, meg csinálni a tesztet. Először nem nagyon bent, de a nap végére elértem azt, hogy 6-ból 4 sikerült rendesen, és 75-ből lett egy 71 pontos is. :) Örültem, mint majom a farkának és felbuzdulva csináltam és csináltam. :) Amikor vannak pozitív dolgok az ember életében, akkor sokkal jobban érzi magát. Aztán elmentem bicajozni egyet. Már nagyon hiányzott a mozgás. Estére minden megváltozott, elment a kedvem mindentől. Rájöttem, hogy aki fontos volt, azt elveszítettem és ez nagyon rossz érzés...
Ma: Ma nem voltam melózni. Még múlt héten megbeszéltem egyik kollegával, hogy akkor mára kérném vissza a helyettesítést. Igazából jól is jött, mert gondoltam, hogy majd pihenek. Na ebből megint nem lett semmi. Még tegnap kitaláltam, hogy ha ma nincs meló, akkor itt a lehetőség és mehetek be az autós suliba gyakorolni. Sokat gondolkoztam rajta, végül is arra jutottam, hogy csak jó az ha megmutatom magam, nem mintha itthon nem gyakorolnék, csak azért csak jobb fényben tűntet ez fel. Szóval ha tudtam volna sokáig aludni, akkor sem lehetett volna. Felkeltem, elkészültem és gondoltam, hogy majd itt az árusoknál veszel papucsot. Hát a hegyesfülűeknél olyan nagymamás papucsok voltak, hogy csak na. Soha nem vennék fel olyat. Kicsit bánatos is lettem, mert azt hittem, hogy majd nem kell a lábamnak a sportcipóben poshadnia. Ennek örömére eldöntöttem, hogy akkor a gyakorlás előtt megyek és veszek papucsot vagy szandált magamnak. Várakoztam a buszra, de nem buszoztam hanem a főnököm férje elvitt, mert ment ő is arra. Persze ezt igazából jól megszívtam, mert a fél várost be kellett járnom, hogy odaérjek, mert a város másik felében tett ki, szóval semmivel sem voltam ott előbb. Ilyen az én szerencsém. Útközben bementem egy cipőboltban, de gyorsan ki is jöttem, mert kicsit gáz cipők voltak. Igazából egyiksem tetszett. Aztán mentem tovább és útközben mit láttam... Jön velem szemben a nőci (kicsit hegyesfülű beütéssel, szóval nem kizárt, hogy az volt) és agatyája nem gyengén félre volt csúszva, de úgy, hogy ki volt mindene. Csak lestem, hogy ez most komoly? Hát az... És gyerekkel volt... Undorító... Vagy lehet ez az új divat? :D Aztán betévedtem még egy cipős boltba és rátaláltam arra a szandálra, amibe beleszerettem. Aztán megláttam a másikat is. Felpróbáltam őket... Egyszerűen annyira tetszettek a lábamon, hogy nem volt szivem otthagyni őket. Holnap abba is megyek, bár reggel tutira fázni fogok. Aztán irány a suli... Egy élmény volt gyakorolni. Új rekordot döntöttem. :) 75-ből sikerült 72 pontosra megcsinálnom a tesztet, sőőőt nem tudom, hogy hányat csináltam, de mind sikerült, szóval ha élesben ment volna, akkor nem buktam volna meg. Mondta a nőci, hogy én vagyok az első aki bement, meg hogy nem igazán jellemző az, hogy bemennek gyakorolni, de hát na... Aztán úgy volt, hogy jövök is majd haza a busszal, de tesóm bejött értem és még elmentünk vásárolni. Aztán itthon kivasaltam, tanultam, gyakoroltam meg punnyadtam kicsikét. Most este voltunk bicajozni, lenyomtunk röpke 14 km-t, amit meg is érzek a lábamon. Holnapra olyan izomlázam lesz, hogy csak na... Láttam ma is Őt... ma egy pasival... :D Már nem gondolok semmire. De bicajozás közben ahogy beszélgettünk a kis főnökkel emlegetett valami csajszit, aki náluk dolgozik és úgy hívják mint a csaját, vagy exét, vagy franc se tudja... Szóval erről is ennyit. Pedig de szeretném Őt... Aztán itthon is a morgások... Már elegem van ebből is... Ráadásul holnap kelhetek korán, mert mennem kell helyettesíteni :(
Utolsó kommentek