Kismaci86 mindennapjai...

Már nem csak gondolom, hanem tapasztalom is, hogy ez az augusztus egy nagy szívás a számomra. Már reggel sem volt jó kedvem, mert tudtam, hogy a többiek ott ülnek bent 8-tól és mindenkinek van melója, és kezdődik a tanév. Ezzel ellentétben én itt rohadok a boltban és fárasztanak a tökéletlen emberek. Lehet, hogy azért van ennyi, mert én is feszült vagyok, vagy nem tudom. Biztos valamilyen szinten összefüggésben van ezzel, mert érzékenyebb vagyok, de az tény, hogy nincs kevesebb hülye ember a világon. A délelőtt még csak-csak elment, de a délután... Egyre jobban lettem kedvtelen, 10-20 percenként néztem a telóm, hogy hátha csak nem vettem észre, vagy nem hallottam és kerestek a suliból, de semmi. Nagy nehezen hozzáláttam az árupakolásnak, mert szokás szerint megint telepakoltak minket. Aztán nehogy már jó legyen valami, végighallgattam Gabi csajáról az áradozást. Blááá :D hányás a csaj. Aztán nagy nehezen eljött az este és nem bírtam tovább, hazafelé felhívtam a kolleganőm, hogy mi újság van. Sajnos semmi új dolgot nem tudott mondani, csak azt, hogy a nőci visszajött gyesről, a másik meg megjelent az értekezleten. Hát fogtam magam és felhívtam az igazgatóhelyettest. Jó sokat beszéltünk. A lényeg röviden tömören annyi, hogy a nőci nem akar elmenni még gyesre és így az első félévben ő fog tanítani és így nem tudnak visszavenni. Hát mit ne mondjak nem volt jó érzés ezt hallani, de valahol ezt már sejtettem. Nagyon rossz érzés volt. Csak azt nem tudom megérteni, hogy ha már benne vannak a lombik bébi programba és a beültetés nem jött össze, hanem természetes úton hozták össze a babát, és megtehetné, hogy otthon marad, mert neki is jobb lenne, akkor miért nem teszi ezt meg? Pláne úgy, hogy a férje meg jól is keres. Aztán azóta is a fülemben cseng a mondat, hogy "Neked nem ott lenne a helyed, hanem itt velünk!". Bárcsak úgy lenne. Megigérte az igazgatóhelyettes, hogy ha bármi van, én leszek az első akinek szólni fog, mert megérdemlem. Előreláthatólag decemberig a nőci ott marad, aztán lehetne váltás, de ki tudja mi lesz még addig. Mindenesetre azt mondta, hogy ha találok mást, akkor fogadjam el... De én nem akarok mást, hanem ezt a sulit akarom, mert itt jól is éreztem magam. Egy ilyen telefonbeszélgetés után jól kisírtam magam és azóta is csak kattog az agyam. Beszélnem kell holnap a főnökkel, hogy akkor maradnék még neki melózni...