Kismaci86 mindennapjai...

Éjjel kellős közepén arra riadtam fel, hogy elfelejtettem valamit. Gondolkoztam, gondolkoztam, majd nagy nehezen rájöttem, hogy tegnap elfelejtettem a húst visszaküldeni a főnökkel. Lelkiekben felkészültem, hogy majd ma hallgathatok érte. Persze nem nagyon lett belőle semmi, lefagyasztottam mindent. De akkor is ennyi mindenre figyeljek, holott zárás előtt teli pakolják nekünk a boltot áruval és csináljam ezt, csináljam azt. Mindenre én se tudok figyelni. A meló végére már azt hittem, hogy állni se fogok tudni bírni. Egyszerűen annyira begörcsölt a hasam, hogy majd megzavarodtam annyira fájt. Így estére picit javult már, de nem az igazi. Lehet, hogy jobb is hogy nem mentünk futni, mert akkor csak rosszabb lenne. Délben kaját alkottam, a délutánom meg a tanulásra szenteltem megint. (Pontok ma: 70, 74, 69, 66, 74, 74, 74, 74 pont) Komolyan, hogy ha nem fog sikerülni ez az egész, akkor én nagyon sírni fogok, mert már sokat készültem rá...

Igen kezdhetném a szokásos módon... Ha szombat, akkor hajnali kelés... Ez már tökre elválaszthatatlan lett. Annyira nem volt erőm felkelni ma, hogy késtem is. Jó nem sokat, csak pár percet, de őszintén szólva leszarom. Ilyan hangulatom is volt egész reggelről. Olyan leszarok mindent hangulat. Nem is nagyon volt kedvem dolgozni. A kedvem is szar volt. Aztán mentem és leshettem a jópofizásokat... Persze ma Ő nem volt... A főnök horta az árut, nem is egyszer, nem is keveset. Egész délelőttöm csak a pakolásból állt megint. Ezt már úgy utálom. Aztán tűrhettem a sok hülye beképzelt vevőt is. "Mi van veled? Olyan szomorú vagy? Az a baj hogy dolgozni kell?" és közben nyújtja oda két újjal a szar cuccát, hogy mérjem le, mert ő nem hajlandó tovább fogni, mert piszkos lesz a keze. Szivem szerint mondtam volna rögtön, hogy nem nincs bajom, csak épp az ilyeneket mint te, lehánynék helyből. Sok paraszt. Legalább ne pofázna, főleg ha ő arra nem képes, hogy elmenjen dolgozni. Parasztok... Én meg szinte a semmiért melózok, mert kell a pénz... Mindegy nem is idegesítem magam. Aztán még azt is megtudtam, hogy az itteniekkel megint balhéja volt Neki... Vajon miért jó ez nekik? Mielőtt hazajöttem megkérdezte a kisfőnök, hogy este megyünk e bicajozni? Én mondtam, hogy én biztos, hogy nem... Szarok bele az egészbe. Délután szinte egész végig a kresszt tanultam. Már a könyökömön jön ki, de ma valahogy nem megy. Ritka szarul sikerülnek a tesztek, ami kicsit el is szomorít... :( Talán holnapra minden jobb lesz...

Csütörtök:  végre pihenhettem volna. Erre mi volt? Hát nem pihi, mert már hajnali 6-kor arra ébredtem, hogy ezek a mocskos nagy teherautók itt száguldoznak megint keresztbe a falun. Baromi élvezetes a nagy zajra, a dübörgésre és a remegő házra ébredni. Komolyan ha hirtelen földrengés lenne erre, meg sem éreznénk, mert azt hinnénk, hogy csak az autók azok… Na ennek ellenére kicsit még sikerült pihenni 9-ig, ugyanis akkor felébresztettek, hogy ma nem megyek??? Hát ezt is értelmesen elmondtam kedden, hogy megyek, de csak délután. Mindegy. Erőt vettem magamon és felkeltem. Délelőtt kicsit pakoltam még, voltam csak magamnak, mert túl sok mindenhez nem volt kedvem, de nagy nehezen rávettem magam arra, hogy a tanévvégi  beszámolómat megírjam.  Sikerült megírni, amit éjjel még simán átírtam. :D Délután korábban mentem be az autós suliba, hogy még gyakorolhassak kicsit. (Pontjaim: 70, 72, 71, 74, 73, 74, 69) Aztán jött az elsősegély tanfolyam. Hát a jó idő lévén én kis szoknyába mentem, mert meleg volt, minek mentem volna gatyába? Hát ezt jól meg is szívtam, de a mentős srác megkegyelmezett és nem kellett próbababának lennem. Amúgy se fogdosson engem senki.  Először tök izé is volt az egész, mert ott volt a mentős srác, 6 idegen pasi meg én. Na mondom fasza, hogy csak pasik lesznek. Nagy nehezen beesett a csoportomból az egyik csajszi és akkor kicsit megnyugodtam. Aztán meg persze semmi sikerélményem nem volt. Az újraélesztés olyan könnyen ment a pasiknak… Nekem meg… Alig bírtam a mellkasát is lenyomni annak a szar bábunak, aztán meg hiába fújtam a levegőt a hasa nem emelkedett. Sikerélmény nuku, kedv nuku, utálom ezt az egészet. Nem is érdekel. Nem is fogok ilyet csinálni soha. Ha meg ilyet látok, tuti pánikba esek. Aztán meg volt még egy gyakorlat, ahol a másik csaj rajtam gyakorolt oszt beszólt, hogy nem lát tőlem… Erre az egyik paraszt gyerek meg beszól, hogy kicsit se volt célzás. .. Mintha olyan nagy lennék :( pedig már tök sokat fogytam… :( Aztán hamar hazajöttem és mentem barinőmhöz beszélgetni. Elvileg nem terveztük ilyen hosszúra, de 10 óra volt, amikor hazaértem. :D  De jól esett ez, mert kibeszéltünk mindent és így mindkettőnknek jó volt. Aztán ahogy hazaértem, akkor estem neki a beszámolónak és kicsit átírtam és úgy lett jó. Persze elaludni nem tudtam hamar, mert tuti volt éjfél mire sikerült aludni. Röviden ennyi…
Ma: Baromi jó érzés fél órán keresztül ugyanabban a pozícióban állni fél órán keresztül, ráadásul úgy, hogy sehova nem lehet mozdulni. Még ma is voltak tanévzárók, ennek ellenére a buszokat csökkentették, így tömve volt reggel is. Levegő is alig volt, a sok büdös hegyesfülű meg persze hepajkodott. Mi mást is csináltak volna? Aztán az értekezlet után elköszöntem a főnökéktől. Mondták, hogy meg voltak elégedve velem, látták, hogy végzem a munkát, rögtön szólni fognak, ha lesz valami. Hát remélem így lesz... A végére jött értem tesóm és hazahoztam a maradék cuccom is. Még hazafelé vásároltunk egyet. Itthon kivasaltam, pihiztem, gyakoroltam és most megint pihizek.A mozgás persze ma is elmaradt... :(

Szinte már magamtól ébredek hajnalban és nem kell hozzá az ébresztő. Viszont ha nem kelek fel, akkor simán el tudok még aludni. Ez lesz holnap reggel, mert én szarok bemenni holnap. Hajnalban felkeltem, elkészültem és indulhattam a tanévzáróra. Sokat gondolkoztam azon, hogy mibe menjek. A szoknyával szemeztem, de éreztem, hogy nem lesz jó. Végül is hosszú gatyába mentem, de jobb is volt így, mert egész végig szakadt az eső. Ahogy beértem a suliba, a gyerekek megrohamoztak virágokkal. :) Olyan aranyosak voltak. Aztán a ceremónia bent volt és a műsor tök röhejes volt. Az oké, hogy valami legyen vicces, évvége van meg minden, de mindennek van határa. Az pedig a határon túli gázos szitu lett. Ezután mentem a munkanélkülibe bejelentkezni, mert hát nehogy jó legyen már nekem. Csodának határos módon tök hamar rámkerült a sor és viszonylag hamar végeztem is. Aztán mentem gyakorolni. (A mai pontjaim: 72, 72, 69, 72, 72, 69 szóval örültem:)) Aztán hazafelé majdnem sikerült megint eláznom, de megúsztam. A buszon olyan pasit láttam... Olyan gyönyörű kék szemei voltak... Aztán délután itthon pihiztem és sikerült egy kicsit bealudnom. Este kivittük az olajokat meg a mágneseket a vásárhoz is. Az esti bicajozás meg el is maradt. Vagyis én nem mentem, mert nem hívtak. Pont akkor értünk haza mikor ők mentek és azt se kérdezték meg hogy megyek-e velük... Csak simán közölték, hogy ők most mennek... Hát menjenek... Kicsit csalódott lettem, de hát ez van. Ők ilyen emberek. Megtalálta a szög a zsákját... Most meg este a jól megérdemelt pihi...

Hogy jellemezzem a mai napom? Először szarul levős, majd várakozós, majd unatkozó, ügyeskedős, magamat szivatós és fárasztó... Szóval ilyen. :D Alapból úgy kezdődött a napom megint, hogy hajnaltól folyamatosan ment a hasam, ami már kikészít. Mostanra rádöbbentem, hogy nem kajától van, mert az lehetetlen. Tuti a sok ideg miatt. A sok stressz, hogy folyamatosan van valami. Mikorra sikerült volna pihennem egy kicsit, addigra kelhettem, de úgy volt, hogy el se indulok, mert nem éreztem azt, hogy kibirom a buszom. Addigra már hányingerem is lett. (Egész napom végigkisérte.) Egy rakat gyógyszerrel magamban sikerült elindulnom és kezdhettem imádkozni, hogy túlélem. Félúton vártam egy csomót, mert a kollega elaludt, így elmentem kaját venni, hogy legalább legyen valami bennem. Sikeresen megérkeztem a suliba, ahol nekem már túl sok dolgom nem volt. Mentem a többiekhez segíteni, meg szelektálni, meg gyűjtögetni, mert ami olyan dolog volt, azt simán behúztam és nem engedtem kidobni. Ezután mikor a kötelező időt már eltöltöttük ott, akkor indultam hazafelé, de félúton beültem gyakorolni megint. Olyan nagyon sok tesztet nem csináltam, de boldog voltam, mert jól sikerültek. (70, 69, 71, 73, 69 pont de itthon meg olyan nem jó pontok lettek, de átmentem itt is.) Aztán az egyik oktató mondta, hogy ne izguljak, mert ez már tök jó... Az oké, hogy ez most tök jó, de baromira félek, hogy mi lesz. Ha megbukok, akkor tuti sírni fogok. :D Aztán hazajöttem és jött a pihi. Jó annyira nem, mert láttam, hogy megérkezett az Avonom és hozzáfogtam szétpakolni őket. Amikor ennyi megrendelésem van, akkor jó érzés szétpakolni. Aztán láttam Őt is. Hirtelen megállt, kiszállt és elment a buszmegig. Aztán nekem meg pont mennem kellett a boltba, szóval láttam, hogy még ott van. Erre látom, hogy az egyik itteni csajt kisérte el a buszig... Hát köpni nyelni nem bírtam. Olyat csalódtam... :( Pedig a csaj nem is szép és még a foga is hiányzik és olyan hazug is. :( De hát ez van. Aztán láttam a kocsiján a rajzaimat. Írtam is neki, hogy látom még megvannak, persze semmi reakció nem jött rá. Ez van... Aztán este még barinőmhöz kimentünk, mert apum megnézte neki a mosogatóját, majd mentünk vezetni. Mentünk ma két kört, mert holnapra esőt mond. Már eléggé élveztem ma. Igaz a gyorsaságot még nem birom, de majd alakul. Aztán elmentem bicajozni, lenyomtam 8 km-t, de a második kör helyett futni voltam tesómmal, röpke 2 km. Kellőképpen el is fáradtam és most már csak pihi van reggelig...

Bizony bizony egy hős vagyok. Vagyis annak tartom magam. :D Na de az elejéről... Reggel kelhettem, mert ugye az utolsó olyan nap volt, amikor jöttek a gyerekek suliba. Úgy mint a múlt héten, ennek se volt túl sok értelme. 3 órán keresztül csak játszottak és játszottak. Persze az is érdekes volt, hogy hogyan fognak a nagyoknak akadálypályát csinálni, mert olyan felhő jött, hogy elkerülhetetelen volt az eső. Így is lett. Nem esett... szakadt... nem is akárhogy. Belegondoltam, hogy vajon mi lesz így velem, még hazajutok, ugyanis egy kis szoknyában meg egy kis felsőben indultam útnak ma, hiszem 30 fokot mondtak mára. Nem is volt hideg, csak baromira nem élvezetes az esőben szaladgálni. Mire elindultunk hazafelé, addigra elállt és elázás nélkül beértem az autós suliba. Ma csak 1 órát voltam ott, de elég is volt. (Elég jó teszteket töltöttem ki: 71 pont, 67 pont, 75 pont, 72 pont, 69 pont, 72 pont, 72 pont- Ez azért már jó.) Röpke egy óra után pedig elindultam hazafelé. Épp hogy elindultam, leszakad az ég, de szó szerint. Baromira félek mikor dörög az ég, de most nem csak úgy dörgött, hanem zengett minden, nem kicsit... nagyon. Azért is vagyok hős, mert egyedül végigmentem a buszmegállóig, igaz, hogy siettem amennyire csak bírtam, de végigmentem. Soha nem merészkedek ki ilyenkor, de most a busz miatt is menni kellett. Nagyon büszke voltam/vagyok magamra, bár egész úton azon filóztam, hogy mi lesz velem ha belémcsap a villám, mert ezért rettegek állandóan ha dörög. Bár azt mondják, hogy nem kell félni a dörgéstől, de na. Olyanokat villámlott, hogy én ilyeneket nem is láttam még. Nem egy le is csapott a városban, vagy közvetlenül a város szélén, ezt nem tudom, mindenesetre olyan dörgések voltak, mintha mellettem lettek volna és a házak is beleremegnének. Emellett a másik akadály az eső volt. A főúttól nem messze van a járda, szinte mellette. Hát úgy szakad az eső, hogy a mellettem haladó autókat nem láttam. Az esernyőt is alig bírtam tartani, az eső vert mindenhonnan. Itt azért örültem, hogy szandálban voltam, mert ami bement, az ki is jött onnan hamar és nem kellett itthon cipőt szárítanom. :D Persze szarrá áztam, de az a lényeg, hogy túléltem és bátor voltam. Hős vagyok. :P Aztán délután itthon még gyakoroltam a kresszt, meg vártam tesómat. Sikeres leérettségizett ma, de a eredményeket szerdán tudjuk meg. Vele még elmentünk késő délután a Tescoba bicikli kereket nézni, hogy majd megyünk együtt bicajozni a tegnapi incidens után, de nem lett jó a gumi, így ma elmaradt. Láttam azokat a majmokat menni, de ma már nem is szóltak. Lehet, hogy megharagudtak, de leszarom. A 10 perc nálam nem fél óra... sőőőt még több. Ma gondolkoztam ezen picit és lehet, hoyg épp erre ment ki a játék, hogy kopjak le és ezért volt a késés, ami nem először fordult elő. De inkább csak ennyire parasztok, mert mást nem tudok erre mondani. Így este meg jól esik a pihenés...

alahogy nem jön az ihlet más címre... De találó is, mert délután az égre ahogy felnéztem, láttam egy V betűt, de úgy, hogy egy felhő sem volt ott. De erről majd később. Reggel volt az a reggel, amikor aludhattam volna, mert semmi teendő nem volt. A rohadt melegnek köszönhetően ismételten elmaradt. Délelőtt túl sok mindent nem csináltam, csak az Avon rendelést adtam le. Délután a meccseket néztem, meg kitakarítottam. Ja meg fűszeres olajokat csináltam, mert megígértem egyik nőcinek, hogy a jótékonysági vásárra csinálok párat, meg adok neki mágnest is. Szóval az olajok elkészültek, nekem tetszik is a dizájn. Estére meg volt beszélve, hogy megyünk bicajozni. Hétkor telefonálok (pontosabban 7:03-kor), hogy mi lesz? 10 perc és megyünk. Fél nyolckor (pontosabban 7:33 perckor) írtam egy sms-t nekik, hogy én inkább itthon segítek, nem megyek bicajozni. Erre háromnegyed nyolckor látjuk, hogy még csak akkor mennek... Hát elmehetnek a picsába. Ha 10 percről van szó, akkor miért nem lehet betartani? Vagy miért nem lehet azt mondani, hogy sorry de én még nem vagyok készen? Francért kell ez? Én meg aki tényleg pontos, most sokaltam be, mert ezt utálom a legjobban. Egyszer vártam egy pasira 2 órát, de az is csak azért volt, mert nem volt hazafelé buszom. Innentől kezdve én nem várok soha többet senkire. Sok lett... Ennek örömére segíettem itthon locsolni. Ekkor történt az, hogy mikor felnéztem az égre, láttam egy V betűt. Nem tudom, hogy vagy káprázott a szemem, vagy tényleg ott volt. Ha ott volt, akkor meg vajon mit jelenthetett... Vagy előre jelez valamit? Vagy tényleg nem volt semmi. Bár hiszek az ilyenekben. Ezután még apummal kimentünk vezetni kicsit. A tegnapihoz képest ez jó volt. :) Végre sikerült rögtön elindulnom, és csak párszor volt az, hogy nem jött össze, de már sebességet is tudok váltani. Vagyis na kicsikét, de ez is haladás. Sok idő kell még ehhez. :) De lehet jó úton haladok...

Baromi szarul "alszok" éjjel, már ha ez nevezhető alvásnak. Forgolódtam egész éjjel, sehogy sem volt jó. Megy a ventilátor is, de úgy érzem semmi hatása, max a vesém fog megint fájni. Szombat lévén a hajnali kelés után mehettem melózni. A mai meló valahogy nem volt valami hej de öröm nekem. Ma valahogy azt éreztem, hogy mindenki engem csicskáztat. Valahogy nem értem, hogy másnak miért nem volt útban a sok cucc, csak nekem. Már a szemem is bántotta, arról meg nem is beszélve, hogy kerülgetni kellett. Csak én csináltam ma is mindent. Kicsit be is sokaltam és 10 előtt ahogy jött Ő én kivonultam "beszélgetni" hozzá, ami kissé erőltetett volt, de hát ez van. Mi a francot csináljon az ember? Ami nem megy, az megy. Sikeresen ki is zárt, én meg cserébe összerajzoltam a kocsiját. Rajzoltam neki kis méhecskét meg szivecskét, ammit szerintem meg sem nézett... Aztán hazajöttem és elmentem az új kis macskánkért. Először azt hittem, hogy majd én milyen rendes vagyok, hogy hazahozom, meg majd én egyedül elhozom meg minden... Először nem is volt gond. Az egész utat végignyvogta, amivel tényleg nincs semmi gond, csupán jött volna ki a dobozból nem is kicsit... Itthon mikor engedtem volna kifelé, olyan szinten belémharapott, hogy azt hittem ott helybe összepisilem magam. :S Aztán persze felhívtam a gazdáját, hogy lehet nem is jó macskát adott ide, mert ez egy agresszív dög... Persze utána jött oda hízelegni, de a francokat... :D Harapdosson mást. Nem véletlenül nem szeretem őket. Aztán megsajnáltam, adtam neki enni-inni, csináltam neki helyet, ő meg bőszen jött utánam mindenhova. Adtam neki nevet is, Tigriske, de a Bendegúz jobban tetszik. Lehet így is fogom hívni. Aztán délután pihiképp nekiültem a kressznek, de nem igazán ment. Simán csináltam olyan tesztet, amin megbuktam ennyi gyakorlás után... Valahogy nem vagyok formában már. Ezután elmentem a többiekkel a rokonokhoz, akikhez megyünk majd a nyáron lagziba. Rohadtul nincs hozzá kedvem, pláne egyedül odamenni nincs kedvem. Egyre rosszabbul viselem az egyedüllétet. :( Aztán késő délután elmentünk bicajozni, ami egy kicsit hosszúra sikerült és a nagy melegben ez fárasztó is volt. Nem két kilométert mentünk az tuti. Írtam neki sms-t hogy rámér-e, de akkor is tiszta távolságtartó volt. Majd elmúlik ez is... Este ahogy hazajöttünk apum elvitt vezetni. Hát már lassan az elindulás és a megállás megy, de én nem tudom... Tuti nem gondoltam át, hogy én ezt akarom-e. Hogy a francba lehet egyszerre ennyi felé figyelni? És akkor mondja, hogy nyugi érezni fogom stb stb. De hogy? Azt se tudom, hogy mit kellene éreznem basszus, akkor hogy érezzem? Mindenesetre valamit el is csesztem a kocsin, mert elkezdett világítani valami rajta... Erről is ennyit. Most este meg már nagyon fáradt vagyok, pedig a meccset jó lenne végignézni...

Az péntek. Az érzésem meg egész nap olyan volt, mintha hétfő lenne. Sikerült mára kialkudnom, hogy későbbre kelljen menni, de így is a mi napunk volt szívás, mert 11-kor ránk passzolták le a gyerekeket. Nem is értem, hogy minek volt már ez a szenvedés ma is, mert tényleg az volt. Délután pedagógus napi ünnepségre kellett menni. Hát túl sok kedvem nem volt hozzá, mert utálom a kötelező dolgokat és sejtettem, hogy megint kitalálnak valami szarságot. Hát így is lett. Én nem tudom, hogy mi a francért kell egy ilyen műsorra operett énekeseket hívni? Hát komolyan el sem hittem először... Tavaly is ez volt, meg szinte mindegyik műsoron ez van. Szerintem én voltam az egyetlen, aki fapofával ülte végig a műsort, mert engem rohadtul nem érdekelt ez. Aztán gyorsan leléptem, mert jöttem haza a busszal és nem szenvedtettem ott magam. Este még kis bicajozás, a gyomromban ideg megint, szar napom van... Nincs is jó kedvem...

Olyan borzasztó szar érzés napok óta korán kelni úgy, hogy baromi szarul alszok. Utálom ezt a nagy meleget, mert egyszerűen nem tudok mit kezdeni magammal. Biztos más se viseli jól ezt az időt. Kicsit el is húztam az időt a készülődéssel, nagyon nem is volt időm kaját venni, mert úgy voltam vele, hogy inkább a buszt érjem el, mint kaját vegyek, azt majd félúton. Amilyen az én szerencsém... Kezdődött azzal, hogy a busz majdnem hogy 20 perces késéssel érkezett meg. Persze megint az állt meg, amin moccanni sem lehetett, levegő meg pláne nem volt rajta. Nagyba félúton vagyunk, nagy durranás, hátul füst, nagy por és a sok hülyéje jajgat. :D Leszáll a buszsofőr és mindenki elkezdt tolakodni, mintha nem érne le mindenki. Mikor már leszállt mindenki, akkor közli a buszsofőr, hogy megyünk tovább, nincs semmi baj... :D Senki nem mert visszaszállni, így simán fogta magát és otthagyott minket. Komolyan nem hiszem el, hogy ez ilyen paraszt... Kis várakozás után jött a következő járat, ami persze tele volt és még mi is próbáltunk felszállni. Ott nyomorogtunk rajta, még az volt a szerencse, hogy volt rajta levegő. Nagy nehezen eljutottam félútig, majd onnan mentünk tovább kocsival. Még meló előtt vettünk kaját és go melózni. A napnak szinte semmi értelme nem volt, mert egész nap csak ültünk és lestünk ki a fejünkből, az udvaron voltunk és lestük a kölyköket, akik tök nyugisan elvoltak. Persze nem egész délelőtt, nehogy unatkozzunk... Már a mai napnak se nagyon látom az értelmét, mert csak felügyelet volt, még ebédkor is. Ott is... Mintha a falnak beszélnék, mert egyes kis taknyok nem értik meg, hogy ha azt mondjuk, ne álljon a sorba, akkor ne álljon oda tényleg. Erre még huszonegyedjére is odamennek. Szivem szerint ilyenkor jól megrángatnám ezeket, hoyg valóban süket vagy esetleg fogyatékos, hoyg nem fogja fel a dolgokat? Jól esne... Nagy nehezen eltelt az idő, elvitték a kölyköket és mehettünk haza. Vagyis én nem haza, hanem először picit beugrottam kolleganőmékhez, aztán mentem be az autós suliba gyakorolni. Szinte az egész délutánomat ott töltöttem, gyakoroltam és nagy örömömre sikerült 100%-os tesztet is csinálni. Örültem, mint majom a farkának és ezen felbuzdulva gyakoroltam agyba-főbe. 4-től még kressz volt, de ott is már csak gyakorlás volt. Igazából tök barom voltam, mert beszólogattam, meg volt akinek számolgattam a hibapontjait. :D De jól esett... De azért jó volt látni, hogy van aki még a pedálok sorrendjét se tudja sorba... :D Szóval csak nem vagyok olyan hülye. Előbb haza is jöttem és így este mehettem bicajozni végre. Bár baromira nem volt jó és a két kör helyett csak egyet tudtam végigcsinálni, mert félúton begörcsölt a hasam és inkább hazajöttem. Itthon meg jön a jól megérdemelt pihi, mert reggel emgint kelni kell...

Kb. hétig aludhattam volna, de már hatkor nem tudtam mit kezdeni magammal. Olyan egy körül sikerült elaludnom és pár óra múlva már fel is keltem. Rohadt sokat pihentem és nem is voltam reggelről valami hej de jól. Szép lassan elkészültem, összeszedtem magam, bepakoltam és indultam. Igazából nem kellett volna mennem előbb, de eldöntöttem tegnap, hogy ma korán felkelek és bemegyek az autós suliba reggelről gyakorolni. Előtte még elmentem a gyógyszertárba szúnyogírtót venni tesómnak, mert kell a horgászathoz neki, aztán elindultam. Beértem és nekifogtam. Kis ügyes voltam szerintem. 7 tesztet sikerült kitöltenem, de mindegyik sikerült. Volt egy ami nagyon necces volt, de az arány már 70 pont körül van. :) Találkoztam az oktatóval is, meg is lepődött, hogy bent vagyok. Aztán meló előtt elmentünk turizni. Túrtam egy tök csini fehér élére vasalt halász nadrágot, kemény 450 forintért. :) Megint úgy hoztam el, hogy nem próbáltam, mert nem volt kedvem, de szerencsére jó lett rám. :) Aztán meló... Baromi élvezetes volt ma is. Vettünk a gyerekeknek üdítőt, sütit, de nem mindneki értékelte ezt. Aztán a két osztály főzött az udvaron és az én gyerekeim is tök bunkók voltak... Mint a kis beképzelt majmok... Sok elkényesztett kis seggdugasz. Aztán nagy nehezen eltelt a délután és mehettem kresszre. Jött a gyakorlás és tök büszke voltam magamra, mert csak én tudtam a dolgokat, mert senki nem gyakorolt még... Meg kaptam dicséretet is, szóval legalább ez jól esett, mert kezdem látni az eredményt. A vizsga egy hetet késik sajnos, de legalább lesz idő gyakorolni. Így estére már ko vagyok, aludnom kell, mert reggel kelhetek megint korán... :S

Olyan nem jól vagyok érzelmileg. Olyan sírhatnékom van. Olyan nem jó semmi. Persze voltak jó pillanatok a mai napban, de nem az igazi. Olyan tényleg semmi sem jó. Hajnalban a korai kelés is megviselt picit, mert olyan jót lehetett volna pihenni... Nagy nehezen felkeltem, elkészültem és útnak indulhattam hajnalban, mert mehettem 8-ra. Úgy utálom ezt, mikor hajnalban kell indulnom, hogy odaérjek időben. De hát mit csináljon az ember... Végül is nagy kómásan elindultam és volt egy kis punnyadás. Aztán félúton jót röhögtem. Jöttek a hegyesfülűek a busszal. Hátul nem lehet felszállni, mert a buszsofőrök nem engedik, ők próbálkoztak. Aztán ugye le kellett szállniuk és addig addig tolakodtak, amíg az egyikük tök hamar felért elől. Mutatja a bérletét, a buszsofőr szól neki, hogy ez így nem érvényes.... Mert???? Ugye ha nincs kitöltve akkor szívás... Leszállt, hogy majd kitölti. Hip-hop ott termet a többi társa is és lestek egymásra, hogy most akkor mi van? Mi röhögtünk, mert nem tudtuk eldönteni, hogy mit nem értenek ezen? Vagy olvasni nem tudtak, vagy írni. Aztán nagy töprengés után az egyik szerzett tollat és az kitöltötte mindenkinek a cuccot. Röhejes... Sok barom, aki nem csinált még ilyet életében és ugye nekik mindent lehet, mert mindenki őket támogatja. Persze utána nem szálltak fel a buszra. Aztán mehettem a boltba. Vettem naptejet, hogy ha már ott vagyok egész nap, akkor majd úgyis "napozunk" kicsit és lesz ingyen szoli. Persze beértem a suliba és szembesültem azzal, hogy kibaszott nagy szívás lesz a mai napom. Először is azért, mert az ofő kiadta, hogy mit kell csinálni a gyerekekkel. Matekra röpke 4 oldal tömény számolás... Kérdezem tőle, hogy normális??? Azt mondja, hogy amire nem lesz idő, azt adjam fel házinak. Én simán közöltem vele, hogy nem vagyok hülye, hogy magamat szivassam délutánra... Aztán irassak fogalmazást... Hát nem hittem a fülemnek. Végül kiderült, hogy a héten még nem egy nagy dogát fognak írni szerencsétlenek.  Aztán szembesültem azzal, hogy még ügyeletes is vagyok. Na ez a másik dolog, amit rühellek.  Olyan megszokott dolog egyeseknek, hogy szarnak mindenre és nem intéznek semmit el. Hihetetlen, hogy egyesek hogyan szivatják a gyerekeket. Nekem is tök szar volt, hogy szinte az egész suli kint van az udvaron, mi meg bent szenvedünk. Aztán a szünetben ügye mint ügyeletesnek, kint kellett lennem az udvaron. Rohadtul nem is volt kedvem az egészhez. Épp hogy hátatfordítottam, máris bunyó volt. Erre beszól a másik ügyeletes, hogy "hát te vagy az ügyeletes". Csak itt megint nem azzal volt a gond, hogy ezt mondta, hanme azzal amilyen stílusban. Tudom, hogy érzékeny vagyok, de a francért nem lehet normálisan az emberhez szólni. Aztán délután jól kipanaszkodtam magam, az udvaron töltöttük az egész délutánt. A gyerekek már meg is unták, a meleget nehezen viselték, tiszta agresszív volt néhány, én napoztam kicsit, lett egy kis szinem is. :D Itthon szembesültem vele, hogy az új sarum csíkjai is jól mutatnak rajtam, ugyanis ott is megfogott a nap, nem is kicsit. :P De a lényeg, hogy baromi kényelmes... Nem is gondoltam, hogy ilyen jó lesz majd. Picit féltem is, hogy lehet túl lapos talpú lesz stb stb. Teljesen megérte megvenni... Este még elmentünk bicajozni, nem gyengén lenyomtunk szerintem vagy 15 km-tm hanem többet. A lábam baromira fáj, meg a seggem is... Na meg az is rátett, hogy már alig bírtam tekerni, mikor a bokorból kiugrott egy kóbor kutya és elkezdett követni minket, én meg baromira félek ezektől. :D Ezen felbuzdulva úgy tekertem, mint egy barom és fáj mindenem... Így estére jól esik a pihenő. A kedvem nem olyan jó, de nincs mit tenni, bele kell törődnöm, hogy elvesztettem egy számomra fontos személyt és baromi szar érzés ez... Rohadt szar érzés mikor mást választanak helyettünk, és akkor döbben rá az ember, hogy mennyire is fontos volt Ő nekünk...

Szombat: szokás szerint reggelről meló. Olyan nem jó érzés volt korán kelni, mert nem aludtam jól és nagyon nehezen tudtam csak felkelni. Tény, hogy ha az ember nem alszik eleget, akkor sokkal nyűgösebb. Így is volt. Igazából vártam, hogy hátha felbukkan majd délelőtt, de nem ő hozta megint az árut, hanem a főnök... Nem is egyszer, így egész délelőtt pakolhattam. Mondjuk nem baj, mert így hamarabb eltelik az idő, de azért ezt baromira utálom, mert mikor mi vagyunk csak akkor jön át ennyi áru, mert állítólag mi "kipakolunk rögtön". Hát ugyan mit csinálnánk? Nem azért vagyunk ott? Mindegy, mert én ezt már megszoktam. Szóval baromira hiányzott, de túléltem, és talán így jobb is volt, mert lehet csaka lelkiállapotomon rontott volna, de ki tudja. Mindenesetre délután nem bírtam ki és írtam neki üzit, amire készségesen válaszolt is ésjól esett. Most megint azt éreztem, hogy azért nem vagyok közömbös neki... Mindegy. A délutánom arra szenteltem, hogy kitakarítottam gyorsna, mert jött barinőm névnapot köszönteni, meg dumcsizni kicsit. Sütöttem sütit is. Alapból olyat csináltam, amit eddig még soha, de rögtön két adagot, mert leírva kevés lett volna. Minden megcsináltam, betettem sütni, és mivel takarítottam közben, így kicsit megégettem. Kétségbe is estem, hogy vajon mi lesz így akkor. A széleit levágtam és a belseje ehető volt. Nem lehetett gáz, mert estére semmi nem maradt belőle. Mondjuk nem csináltam még olyan sütit szerencsére, ami nem fogyott volna el. Este hazaérkezett anyám is. Pár napi nyugi volt, de éreztem, hogy úgysem lesz jó semmi. Már rögtön a hazaérkezése 30. percében elkezdett kötekedni. Addig ment, még nem talált olyat, amibe beleköthetett. Talált is, én meg elmagyaráztam neki, hogy nekem erre nincs szükségem... Este a mozgás ismét elmaradt, mert a többiek nyársalni voltak , így hamar pihenőre tértem...
Vasárnap: Nem aludtam jól a meleg miatt, így tök hamar fel is ébredtem. Aztán reggel mehettem melózni, ahol nem unatkoztam. Már az elején éreztem, hogy nehezen tudom tűrtőztetni magam. Ott kezdődött, hogy szombaton nyársalás volt a polgárőröknek. Ugye apum meg tesóm nem ment, én meg egyedül nem mentem sehova. Minek is mentem volna. És akkor jöttek a beszólogatások, hogy mennyire illett volna ott lenni stb stb, tesóm mennyire éretlen stb stb. Persze engem se kell félteni, mert elmagyaráztam, hogy senkire nem erőltethetnek rá semmit, szóval így a témát le is lehet zárni. De hogy mennyire illett volna... Hát a faxom... Szerintem senki nem megy olyan helyre, ahova nem szeretne. Itt is minek ment volna el bárki is tőlünk, ha nem érezte volna jól magát? Mert állítólag jó volt, de mondjuk ki kíváncsi a kicsikre... Vagy ki kíváncsi az okoskodásra? Én meg is értem, hogy így volt... Aztán elkezdtem kipakolni az előző napról megmaradt cuccokat, de közben ugye segítettem, kinek mi kellett. Egyik vevő májat keresett. Meg mertem kérdezni, hogyvan-e. Erre mit kaptam?  Tök gúnyosan csak annyit, hogy "szét kéne csak nézni". Lesek, hogy ez most komoly? Nem azzal volt a gon, amit mondott a kis főnök, hanem azzal, ahogy mondta. Hát bassza meg nem vagyok ott egész héten, nem látom mit hoznak, meg mit nem. Főleg úgy nem, hogy össze-vissza van pakolva minden szar. Ezt neki is megmondtam. Aztán itt visszavett kicsit, de hirtelen bennem meg annyi feszültség lett, hogy szivem szerint letettem volna a kötényt elé és otthagytam volna a picsába, hogy szenvedjen egyedül innentől. De érezte, hogy valami nem oké, próbált utána rendes lenni, de én az ilyen után még csak nem is beszélgetek. :D Beszéljen a férjével így :D úgyis egymásra találtak. Aztán meló után a halakat rendbetettem már. Vízcsere, szűrő tisztítás, növények visszanyomása, mert előszeretettel szedik ki a sügik. Aztán víz visszatöltés és úszkálhattak újra. Aztán délután nekiültem tanulni a kresszt, meg csinálni a tesztet. Először nem nagyon bent, de a nap végére elértem azt, hogy 6-ból 4 sikerült rendesen, és 75-ből lett egy 71 pontos is. :) Örültem, mint majom a farkának és felbuzdulva csináltam és csináltam. :) Amikor vannak pozitív dolgok az ember életében, akkor sokkal jobban érzi magát. Aztán elmentem bicajozni egyet. Már nagyon hiányzott a mozgás. Estére minden megváltozott, elment a kedvem mindentől. Rájöttem, hogy aki fontos volt, azt elveszítettem és ez nagyon rossz érzés...

Ma: Ma nem voltam melózni. Még múlt héten megbeszéltem egyik kollegával, hogy akkor mára kérném vissza a helyettesítést. Igazából jól is jött, mert gondoltam, hogy majd pihenek. Na ebből megint nem lett semmi. Még tegnap kitaláltam, hogy ha ma nincs meló, akkor itt a lehetőség és mehetek be az autós suliba gyakorolni. Sokat gondolkoztam rajta, végül is arra jutottam, hogy csak jó az ha megmutatom magam, nem mintha itthon nem gyakorolnék, csak azért csak jobb fényben tűntet ez fel. Szóval ha tudtam volna sokáig aludni, akkor sem lehetett volna. Felkeltem, elkészültem és gondoltam, hogy majd itt az árusoknál veszel papucsot. Hát a hegyesfülűeknél olyan nagymamás papucsok voltak, hogy csak na. Soha nem vennék fel olyat. Kicsit bánatos is lettem, mert azt hittem, hogy majd nem kell a lábamnak a sportcipóben poshadnia. Ennek örömére eldöntöttem, hogy akkor a gyakorlás előtt megyek és veszek papucsot vagy szandált magamnak. Várakoztam a buszra, de nem buszoztam hanem a főnököm férje elvitt, mert ment ő is arra. Persze ezt igazából jól megszívtam, mert a fél várost be kellett járnom, hogy odaérjek, mert a város másik felében tett ki, szóval semmivel sem voltam ott előbb. Ilyen az én szerencsém. Útközben bementem egy cipőboltban, de gyorsan ki is jöttem, mert kicsit gáz cipők voltak. Igazából egyiksem tetszett. Aztán mentem tovább és útközben mit láttam... Jön velem szemben a nőci (kicsit hegyesfülű beütéssel, szóval nem kizárt, hogy az volt) és agatyája nem gyengén félre volt csúszva, de úgy, hogy ki volt mindene. Csak lestem, hogy ez most komoly? Hát az... És gyerekkel volt... Undorító... Vagy lehet ez az új divat? :D Aztán betévedtem még egy cipős boltba és rátaláltam arra a szandálra, amibe beleszerettem. Aztán megláttam a másikat is. Felpróbáltam őket... Egyszerűen annyira tetszettek a lábamon, hogy nem volt szivem otthagyni őket. Holnap abba is megyek, bár reggel tutira fázni fogok. Aztán irány a suli... Egy élmény volt gyakorolni. Új rekordot döntöttem. :) 75-ből sikerült 72 pontosra megcsinálnom a tesztet, sőőőt nem tudom, hogy hányat csináltam, de mind sikerült, szóval ha élesben ment volna, akkor nem buktam volna meg. Mondta a nőci, hogy én vagyok az első aki bement, meg hogy nem igazán jellemző az, hogy bemennek gyakorolni, de hát na... Aztán úgy volt, hogy jövök is majd haza a busszal, de tesóm bejött értem és még elmentünk vásárolni. Aztán itthon kivasaltam, tanultam, gyakoroltam meg punnyadtam kicsikét. Most este voltunk bicajozni, lenyomtunk röpke 14 km-t, amit meg is érzek a lábamon. Holnapra olyan izomlázam lesz, hogy csak na... Láttam ma is Őt... ma egy pasival... :D Már nem gondolok semmire. De bicajozás közben ahogy beszélgettünk a kis főnökkel emlegetett valami csajszit, aki náluk dolgozik és úgy hívják mint a csaját, vagy exét, vagy franc se tudja... Szóval erről is ennyit. Pedig de szeretném Őt... Aztán itthon is a morgások... Már elegem van ebből is... Ráadásul holnap kelhetek korán, mert mennem kell helyettesíteni :(

A mai napom nem reggel 8 körül kezdődött, hanem 3 óra után. Olyan szarul voltam, hogy onnantól kezdve már nem is nagyon aludtam. Folyamatosan kijött belőlem minden, nem tudtam eldönteni, hogy felül vagy alul fog a következő kijönni. Rég voltam már ilyen szarul. Nagy nehezen rájöttem, hogy talán ez a tegnap esti chilis bab miatt lehetett, de abból se ettem sokat, csak kicsit, és még meleg sem volt. De másra nem tudom ráfogni, mert semmi nem volt lejárva. Egyszer 5 körül már majdnem sikerül volna elaludnom, mikor csattanásra lettem figyelmes. Gondoltam a hülye csiga kiesett az akváriumból... hát nem... az egyik delfin sügérkém volt. :( Úgy megijedtem. Gyorsan fogtam és visszatettem, de úgy mint a régebbi ilyen esetnél, ő is csak forgott és elbújt. Gondoltam, hogy reggelre nem lesz belőle semmi. Jelentem azóta is él még, reggel a feje piros volt, olyan véraláfutásos, most este kajált is, szóval csak megmarad. Reggelem is így telt, de nagy nehezen sikerült gyógyszert találnom. Még a buszra várakoztam jött Ő, és láttam és kicsit csalódott is lettem, mert ismételten egy csaj ült mellette. Az előzőhöz képest tuti másik volt, mert az szőke volt, ez meg barna. Kicsit rosszul érintett, de mit csináljak? Aztán imádkoztam, hogy a gyógyszertárig eljussak normálisan. El is jutottam, el is költöttem röpke 6 ezer forintot széntablettára, hányás elleni gyógyszerre, hasfogóra, meg allergia gyógyszerre. Gondoltam, hogy akkor már veszek ezt az új Allegra-t. Majd meglátjuk a hatását, de túl sok mindent nem várok tőle. A por hasfogó mindenestre nagyon jó, mert már két tasak megivása után éreztem, hogy minden oké. A suliban tök szarul éreztem magam megint. Rögtön letámadtak páran, kaptam megint bonbonokat, csokikat, virágot is. Aztán délután már így jóval előre aláirítták velem a papírokat, mert hát le jár a szerződésem. Annyira szar érzés volt... Nem kívánom ezt senkinek. Nagy nehezen a nap is eltelt, bár hogy nehogy jó legyen nekünk, délutánra az eső is el kezdett szakadni, így esélytelen volt, hogy kint maradjunk. Bent meg utálok lenni, mert nem tudnak mit kezdeni magukkal a kölykök. Aztán meló után mehettem kresszre is. A műszaki rész volt. Olyan köd és homály van ebből nekem. :D Rohadtul nem érdekel ez a téma és így nem is tudok nekiülni. Hiába magolnám be, rohadtul utálom ezt. Minek magoljak olyat amit nem érdekel? Ha nem érdekel, akkor meg rohadtul nincs kedvem megtanulni. Pedig muszáj lesz, mert ezek is benne lesznek. Így estére meg már ko vagyok... Hiányzik a mozgás is... Nem kicsit...

"Emlékül Anita néninek :)

Anita néni
Az én egyik tanító nénimet X Anitának hívják, mi csak Anita néninek hívjuk. Anita néni nagyon aranyos. Ő mindig játszik velünk. Nagyon vicces és aranyos. A többiek szerint szigorú, szerintem csak egy kicsit. Szép vörös haja van. Anita néni mindig csinos. Azért szeretem, mert nagyon vicces és mert ő mindent tud."

Hol is kezdjem? Mindig sorban leírom a napom, mint a kicsik. :D A reggel ma előbb kezdődött, mert anyám elutazott pár napra, így korábban felébresztett, bár nem fogtam fel a dolgokat, amiket mondott. :D Lesz pár nap nyugink itthon. Végre... :D Néha jó ez, mert sok belőle olykor. Szóval hamar felkeltem, még ki is mostam meló előtt, elkészültem és nem tudtam mit kezdeni magammal. Már mindent csináltam itthon. Végre megérkeztek az új sablonok, amiket netről vettem és a hennához fogom használni. (Most így este már ki is próbáltam, mert egy nagy A betűt tettem a jobb belső bokámra, hogy megnézzem, hogy hogyan tudom majd ezt gyorsan kivitelezni.) Aztán végre eljött az idő, hogy indulhattam melózni. Szépen elsunnyogtam mindig úgy, hogy egyik nap sem láttam Őt, de ma nem úsztam meg. Így persze ez olyan izé, de talán ha nem látom annyit, akkor könnyebb lesz felejteni. Pont mikor kiléptem a kapun, akkor fordult ki, így esélytelen lett volna elkerülni egymást. Integettünk egymásnak, ő mosolygott, de szerintem én nem, aztán mentem gyorsban a buszmegbe. Gondolkoztam utána, hogy vajon ez volt-e a legjobb megoldás, de igazából nem jutottam előrébb. :D Kár is ilyenen filózni. Ha akar valamit, akkor úgyis megkeres. Aztán félúton bementem az ismikhez dumálni, de ott is eltelt az idő, így mentem a csatlakozáshoz. Persze ma a főnököt is láttam, neki elengedtem egy mosolyt is az integetés mellé. :D Túl kedves is voltam ma. :D Meló előtt még benéztem a 100 forintosba, hátha ráakadok valami jó kis dologra, de nem így lett. Aztán bent a melóhelyen betámadtak páran ajándékokkal. Kaptam bonbonokat, csokikat. virágot (vörös rózsát:P). :) Lehet hízni. :D Egyik kissráctól is kaptam csokit. Az eső miatt a gyerekek tök idióták voltak ma megint. Annyit kellett kiabálnunk. Szokás szerint én is kiakadtam, mert már nekem is sok ez.Hazafelé eljöhettem volna előbb, de megigértem, hogy megvárom a buszom, így maradhattam a suliban. Kaptam barinőmtől is ajándékot. Szép gyertyát, amit szokás szerint nem fogok meggyújtani. :D Nincs szivem ehhez. Olyan szép. :) Aztán itthon takarítás, mosogatás, elpakolás, volt kis torna is, mert baromira hiányzik a mozgás, de hát szakadó esőben senkinek nincs kedve menni. Bár reggel tesómmal megbeszéltük, hogy elmegyünk futni, de gondolhattam volna, hogy ebből se lesz semmi. Amúgy viszonylag nyugis napom volt, persze nem rég ordítozott velem öcsém, mint a nem rendesek. Hát ezt érdemlem :) Ez van...

Tegnap: Tegnap valahogy nem vitt rá ismételten a lélek, hogy írjak, pedig jobban le tudtam volna írni a dolgokat, mint ma. Szokás szerint szar napom volt. Olyan semmi sem jött össze nap. Reggel a szokás szerinti készülődés, elkészülés. Aztán gyorsan átszaladtam a boltba, de a fele cuccot elfelejtettem megvenni, de már nem strapáltam magam, hogy visszamegyek. Nagy nehezen összeszedtem a cuccaim és indulhattam melózni. Félúton bementem a két elrakatott felsőmért. Az egyik egy pánt nélküli, fehér alapon fekete minták. Olyan kis elegáns felső. Mikor megláttam, rögtön az esküvő jutott eszembe, hogy ez milyen jól fogakkor jönni. Pedig rohadtul nincs kedvem hozzá, de egyre közelebb van. Szóval ebbe a felsőbe rögtön beleszerettem.A másik fekete, nagy csatos, cickó kidobós. Először rohadtul nem tetszett ez a felső. Annyi színbe felpróbáltam, meg tök riasztott ez a csat, nem akartam ezt a felsőt. Aztán csak sikerült rávenniük, hogy a feketét felpróbáljam. Mikor rajtam volt, akkor már le se akartam venni. Baromira megtetszett magamon. El se tudtam volna képzelni, aztán tessék az lett a vége, hogy hazahoztam. De amúgy is tök jó, mert kicsit tunikás, elől hosszabb, takarja majd a pocakom is. Ezután mehettem melózni. Az eső miatt sikerült beszorulnunk megint a négy fal közé. Ezt már baromira utálom. Hiába kezdtük el előbb a tanulást, nem végeztünk előbb. Annyit kellett fegyelmeznem, hogy egyre inkább ez volt és nem a tanulás. Ilyenkor meg már pláne nem lehet mit kezdeni a kölykökkel. Először is azért, mert esik az eső, be vannak zárva egész nap, aztán meg itt az évvége is. Már úgy éreztem magam, mint egy diliházban. Tiszta nem rendesek amúgy. Már úgy vártam, hogy vége legyen a délutánnak. Nagy nehezen eljött az az idő is. Gondoltam, hogy majd időben hazaérek. Persze... ekkor jött az üzi, hogy félúton lerobbant a buszunk és majd jön valamikor. A maradék életkedvem is elment ekkor. Mivel volt bent kollega, így beszélgettünk. Feljött a srác is. Mondta, hogy nem kellene feladnom, mert az tényleg nem én lennék. Igazából én ennek semmi értelmét nem látom, szóval így értelmetlen na. :( Aztán így jobban telt az  idő, nem tűnt olyan soknak. Ennek ellenére nagy nehezen hazajutottam. Itthon már vártak nagyanyámék, jöttek névnapot köszönteni. Kaptam szép virágot, de nem úgy reagáltam le, ahogy kellett volna. Feszült voltam és nem tudtam minek örülni na. Majd gyorsan kiugrottunk a varrónőhöz, akinél már baromi régen ott voltak a farmerjaim, meg a melegítőm, hogy megcsinálja. Már tegnap reggel felhívtam, hogy mi újság, mert kellenének a ruhák. Este egy farmer kivételével mindet elhozhattam. Ez is milyen már... Én nem vállalok el őgy semmit, ha nem tudom megcsinálni bizonyos időn belül. Nála meg már több mint egy hónapja ott voltak. A lényeg az, hogy már majdnem mind nálam van. Aztán azt hittem, hogy a napom már nem lesz szarabb. Hát tévedtem. Anyám simán közölte velem, hogy nem kellene édességet ennem, mikor el mertem venni egy sütit. Mérgemben visszatettem és otthagytam a francba őt, hogy legyen boldog vele. Nem azzal van a gond, amit mondott, hanem azzal, ahogy mondta. Mintha én csak azon élnék. Pedig rohadtul nem eszek már sokat, csomót fogytam, nem eszek szinte semmi édességet, erre tessék... Pedig Ő... Ő minden este megeszi a jégkrém adagját, a pattogatott kukoricáját meg az édességét. Kurva szarul esett, de mindegy. Legyen boldog vele, majd veszek magamnak, ha megkívánom. Szóval így estére tényleg szar lett a napom. Ja azt meg majdnem kihagytam, hogy a kollegáim is olyan izék. Jönnek oda a kolleganőhöz, hogy csütörtökön lesz előadás az alsósoknak és hogy arra mehetne ő is, én majd összevonok. Lesek rá, hogy én? Én is alsós vagyok, de ebből lejött az, hogy engem rohadtul nem kívánnak ott látni. Csak nem tudom, hogy melyik nem normális vállalná azt, hogy egész délután több mint 40 gyerekkel van összezárva. Senki nem akar délután dolgozni, szóval nem értem, hogy akkor miért minket kell csesztetni. Nekem meg nincs mit tennem, megint vonhatom össze az egészet. Már kezdemazt érezni, hogy én vagyok az ilyen mindenes szar, aki mindenre jó. Persze engem senki nem kérdezett meg, mert miért is tették volna? Talán engem is érdekelt volna... Mindegy, már túl tettem magam ezen... Az esti mozgás meg elmaradt, mert szakad az eső.

Ma: a szokásosnál tovább lustálkodtam reggel. Így nem is volt időm a pihire reggel, ahnem összeszedtem magam és a holmim és pattantam is le itthonról. Nem is volt baj, mert így esély se volt arra, hogy mégtöbb feszültséggel induljak el melózni. Szerintem senkinek sem kell azt bemutatni, hogy milyen az, ha már kora reggel elcseszik az ember napját. Ezt megint anyámnak köszönhettem. Egyszerűen nem normális viselkedés, amit ő csinál. Szerintem. Reggel csukott ajtónál próbálok öltözni, kivágja az ajtót, magyaráz, szólok neki, hogy szeretnék öltözni, mert egy szál semmiben vagyok, erre ott áll az ajtóban és magyaráz, magyaráz és magyaráz, nekem felmegy a pumpa, hogy legalább felöltözni hagyjon már, de magyaráz tovább, mint az értetlenek, én szólok neki hogy most már tényleg hagyjon felöltözni és nagy nehezen felfogja, vagyis bepukkad. Komolyan nem hiszem el, hogy ez is mire volt jó. Mintha kis izé lennék, hogy ellenőrizni kell, vagy meg kell lesni, hogy milyen bugyit veszek fel vagy ilyesmi. De végül kiderült, hogy ez az egész azért volt, mert azt akarta, hogy egy 10ezrest váltsak fel neki, de mivel bepukkadt így a boltban megoldotta. Nem hiszem, hogy ez normális viselkedés. És még én érzem hülyének magam, mert az a szitu volt, hogy hogy merészelek én felöltözni, mikor ő beszél nekem. Hát sorry, hogy ruhát merek felvenni. Hihetetlen... Ezután nem is nagyon kommunikáltunk, ami nem is volt baj. Még reggel az sms-t is megkaptam, hogy utalták a fizut, így gyorsan értekeztünk a kolleganővel, hogy megyünk turizni. Még előtte gyorsan elugrottam az állatkereskedésbe víztisztítót venni a halacskáknak, majd belevetettük magunkat a ruhákba. Először semmi kedvem nem volt hozzá, meg kezdtem megunni is, mert nem találtam semmi értelmeset. Ilyenkor meg azért elég rossz, mert mindig ráakadunk valamire. Már a vége felé jártunk, mikor ráakadtam egy zsír új, kék Marks & Spencer-es nyakba akasztós felsőre. Ahogy megláttam az árát, hát hülye lettem volna ott hagyni. 16 euró... Nem nagyon költök ennyi pénzt egy felsőre, csak ha nagyon muszáj. Gyorsan bekerült a kosaramba, majd épp akkor megpillantottam a lilás, szintén nyakba akasztós felsőt. Nem is hittem a szememnek. Gyorsan leszedtem és fizettem. Aztán meg a fülemnek nem akartam hinni. Kemény 680 forintot fizettem a két felsőért. Nem is igazán értettem, hogy miért. Ez csak jó, csak az öreg nőnél mindig sokkal többet szoktunk fizetni. Na meg igazából próba nélkül hoztam el a két felsőt, de itthon ez volt az első, és jó lett mind a kettő. Pont jó. Ezután go melózni. Bent pár ember felköszöntött névnapomra. Nem szép dolog ezt mondani, de több embertől vártam, de én már ezt megszoktam, hisz a saját családom nem tette ezt meg. :) Szóval nem csinálok ebből problémát. Bár mondták többen, hogy sorry, de elfelejtették, de na, nem izgat.Végre délután kijutottunk az udvarra, így azt hittem, hogy majd így oké lesz minden. Addig az is volt, amíg be nem mentünk tanulni. Egyszerűen nem bírják elviselni egymást a kölykök. Folyamatosan csesztetik egymást, bántják egymást. Délutánra megint sikerült kiakadnom. Már én érzem szarul magam, mert nem tudunk mit kezdeni velük. Olyan értetlenek. A lábukat majdnem hogy az asztalra teszik, dobáljáka kaját... Mintha fogyatékosokkal lennék körülvéve, pedig állítólag ez egynormális iskola. Ilyenkor ezt kétlem. :( Már vártam, hogy ma is jöhessek haza. A mozgás ma is elmaradt. Egyedül nem volt kedvem menni, így gyorsan megfürödtem és bebújtam az ágyba. Nem szoktam ilyen korán, de most jól esik...

Olyan jót aludtam... Na ez a hazugság. :D Olyan jót tudtam volna még aludni. Kimondottan kellemes lett reggelre az idő a szobában és ez az, amikor a lehető legjobban érzem magam és a legjobban tudnék aludni. Kicsit ráhúztam a kelésre, mert nem vitt rá a lélek, hoyg kikeljek az ágyból. Elkészültem, összeszedtem az összes cuccom, ami nem kevés lett. Sikerült múlt héten hazacipelnem a gyakorlókat kijavítani és azt vihettem ma vissza. Élvezet volt cipelni. Félúton bementem a boltba az ismikhez és egy rakat felsőt felpróbáltam. Kettőt félre is tetettem, majd holnap elhozom őket. De kár ilyenkor próbálni, mert tudom, hogy mindig van valami jó dolog, de olyankor meg már úgy vagyok vele, hogy nem érdekel, mert megkerestem rá a pénzt. Múlt héten mondták azt, hogy amig nincs családom, addig mindent vegyek meg, ami tetszik, mert utána úgysem lesz lehetőségem rá. Nem vagyok nagy pénz költő, de ami megtetszik, azt meg szoktam venni, mert na. Aztán sikerült elindulnom a suliba. Az úton láttam egy tök jó pasit. Na jó hárman voltak, de csak az egyik volt jó pasi. :D A másik kettő olyan elmegy kategória. Holnap lesz a napja, hogy kiderítem ki az, de olyan kis fiatalkának nézett ki... Aztán a suliban... Hát túl sok kedvem nem volt bemenni, mert hát mostanában nem érzem valami felhőtlenül boldognak magam odabent. Sok a stressz amiatt, hogy egyre közelebb van a vég. A főnöknek ma mondtam, hogy a nyári meló kilőve, mert dolgozok. (Jó nem állandóan, de a franc se fog ingyen melózni. A mai világban ki tenné ezt meg csak úgy? Max a fanatikusok...) Aztán szép lassan telt az idő, szerencsére az eső is elkerült minket. Délutánra mintha minden megváltozott volna. Sőt meg is változott. A kis szarházi hegyesfülűvel sikerült megint összebalhézni. Nem tudom, hogy miért poén az, hogy a kaját dobáljuk. A francért nem lehet egyszer normálisan enni? Megmondtam, hogy aki normálisan eszik és megeszi mindet az kap pudingot, a többi joghurtot. A kaja dobálás után szivem szerint semmit nem adtam volna egyiknek sem, csak ugye ezt nem tehetem meg, így odaadtam. Na ekkor érkezett az első visszaszólás, ami magyarul annyi volt, hogy mit képzelek én, hogy ilyen szart merek adni neki. Ahelyett, hogy örülne, hogy kap mást is, ez a köszönet. Persze semmit sem tudnak megbecsülni, mit is várok tőle is például? Aztán egész délután morgott, pattogott meg beszélt vissza, de megmagyaráztam neki, hogy egyszer találkozik a kezemmel a szája és akkor lesz oka pofázni, addig nem. Persze ezután sem kussolt be, mert ő is úgy van mindennel, hogy neki mindent lehet. Aztán a másik kissrác simán fogta és lekurvázta az egyik kiscsajt. Aztán meg mertem kérdezni tőle, hogy tudja-e, hogy mi az a kurva? Persze... ő hogy ne tudná... "A sarkon állnak és várják, hogy a kamionosok felvegyék őket." De miért kell felvenni őket? "Hát mert a kamionosok gyereket akarnak." Hát a kis hülyék azt se tudják, hogy miket beszélnek, de szemrebbenés nélkül megy neki a trágárkodás. Aztán suli után irány a kressz, ahol úgy éreztem ismét magam, hogy a testem ott van, de én nem. Egyszerűen nem tudtam koncentrálni ma sem. Hazafelé vettem gyrost és még este be is nyomtam, pedig este már nem szoktam enni, most érzem is, mert fáj a pocakom. Túl sokat ettem ma... Majd kipihenem reggelig...

Reggel többször is felébredtem, de eldöntöttem, hogy egy darabig nem fogok felkelni, mert megérdemlem a pihenést. Csomót álmodtam... vele is... :( Nem jó érzés így lenni. Nem mondhatom, hogy sokáig aludtam, mert fél 10-kor már kidobott az ágy, de ez nekem sok, mert általában korán kelek. Meg is éreztem ezt ma, mert sokkal fáradtabb vagyok ilyenkor. De rámfért már. A reggeli teendők után gyorsan a gipsz formákra ráragasztottam a mágnest, hogy ennyivel is előrébb legyek. Aztán anyámnak csináltam hennát, mert hát kell neki is alapon legyen már... Aztán még az enyémet áthúztam egy-két helyen, mert olyan nem szép. Hiába csináltam meg, olyan foltos. Tavaly is ilyen volt, de na. Utálom ezért a bőröm. Na jó messziről nem gáz, de így hogy tudom, hogy milyen így az. Aztán gyorsan kitaláltam, hogy csinálok valami gyors sütit. Még tegnap kaptam mailben anyámtól recepteket és kinéztem egyet.

Persze a kanyarban sem úgy csináltam, hanem épp ahogy jónak láttam. Megcsináltam, nem lett rossz kinézetre.A végeredmény így néz ki. Nekem nem igazán jön be az ízvilága, de szerintem az jó jel, ha nem marad belőle semmi, pedig egy közepes méretű tepsibe csináltam. Aztán ebéd és egy kis szieszta következett. Aztán délután nekifogtam a mágnesek festésének. Picit ki tudtam kapcsolni az agyam, de nem sokáig, mert valahogy nem tudtam sokáig koncentrálni. A lényeg az, hogy jól haladok vele és lesz mit odaadnom a vásárra. Aztán a rossz időre való tekintettel kitakarítottam és pihiztem. Este elmentünk bicajozni egyet, ahol úgy eláztunk... Tiszta gáz volt. Mikor elindultunk, még nem volt semmi. Vagyis nem esett. Aztán meg... igaz nem esett annyira, de elég volt, hogy mire hazaértem, csurom víz lettem. Remélem nem egy tüdőgyuszi lesz a következménye... Csak nem. Nem várom a holnapot. Baromira nem...

Egész éjjel sajogott a bal csuklóm. Annyi volt az egész, hogy tegnap este betettem a helyére a bicajt és valami nem jól sikerült. Soha nem volt még így megrándulva, mert csak az lehet. Már a melóban annyira fájt, hogy kénytelen voltam hazatelefonálni, hogy valaki dobjon át nekem fájdalomcsillapítót. Nem veszek csak úgy be, szóval ha már nyavajgok, akkor az már tényleg fáj. Az volt a szerencse, hogy ma csak 10-ig melóztam, mert nem is nagyon bírtam volna. Nem is éreztem jól magam munka közben sem. Titokban reménykedtem benne, hogy láthatom, de ez van. Hazajöttem és nekifogtam mágneseket önteni, mert még múltkor szóltak, hogy lesz valami jótékonysági vásár, és megköszönnék, ha adnék be valamilyen cuccot. Hát adok, csak meg kell csinálni... Szóval azt megcsináltam és most szépen szárad. Aztán nem bírtam tovább és írtam neki üzit, hogy hiányoltam... Jött a válasz, hogy a főnök volt mikor én voltam, Ő meg 10 után jött. Talán nem véletlenül volt ez... :( Olyan egyoldalú volt az egész megint, hogy csak na. Nem csoda, hogy kezdek ebbe beleunni. A francnak kell ez. Mi a francért idegeskedjek még ezen is? Délután kivasaltam, amit ki kellett és nem sikerült rávennem magam a tanulásra, így nekifogtam egy új henna készítésének. Nagy nehezen kiválasztottam és elkezdtem. PEdig már annyiszor megfogadtam, hogy nem csinálok újat, mert így meg úgy. Akárhonnan nézzük, jól néz ki ha van valami az emberen és sokkal jobb mint a tetkó, mert ha megunom, akkor jöhet a következő minta. Csupán ez azért szívás, mert magamnak nehéz megcsinálni, de még jó hogy van sablonom. Másra simán rárajzolok bármit, de magamra... De tény, hogy most azért viszonylag türelmes voltam és még arra is vettem a fáradtságot, hogy másodjára is áthúztam, hogy szép barna legyen holnapra. Kíváncsi vagyok milyen lesz. Így most narancsba jól néz ki, de már látom, hogy vannak gondok, mert valahogy olyan foltos lett. Tavaly is ilyen volt. Tuti a bőröm ilyen, mert máson nem lett ilyen. Aztán még száradt, addig nekifogtam tanulni. Vagyis csinálni a tesztkönyvet.

Annyi mindent kéne tudnom... :( Úgy félek már most a vizsgától, mert nem tudom mi lesz. Nem azt mondom, hogy nem tudok semmit, de sok mindent nem tudok... A koncentrálás se nagyon ment ma. Az egyik okot már leírtam, hogy miért, a másik meg, hogy anyám kb. fél óránként hívogatott valamiért. Egyszerűen nem hiszem el, hogy nem kell dolgozniuk... Mindig kitalált valamit. Már ott tartottam, hogy mivel nem érti meg, hogy tanulok, így olyan helyre teszem a telóm, ahol nicns térerő. Ez segített? Hát nem. Mit csinált? Felhívta apám és rajta keresztül üzengetett. Aztán felhívtam, hogy most már tényleg fejezze be, mert tanulnom kell. Azt hiszem így fél nap után fel is fogta. Mikorra sikerült volna már figyelnem, jött a teló, hogy indulhatunk bicajozni. Ezt meg nem igazán hagynám ki, mert kell a mozgás, mert ilyenkor legalább ki tudom kapcsolni az agyam. Persze ma ez sem ment, mert kattog összevissza mindenen. Itthon meg már megint nincs kedvem semmihez...

Nincs mese be kell látnom, hogy ez az álom soha nem fog teljesülni. Hiába mondják azt, hogy bízni kell mindig. A francokat... Hiába bízik az ember, hiába akarja, ha nem lehet az övé. Az álomnak ezennel vége...

Mégsem pihentem reggelről. Úgy volt, hogy tovább alhatok majd, de előbb tudtam csak menni a kozmetikushoz, így nuku pihi. Nagy kómásan elmentem és túléltem. Bár baromira utálom a szemöldökszedést, de szokás szerint túléltem. Aztán tesómmal elmentünk még vásárolni. Ennek örömére vettem magamnak a Deichmann-ban papucsot. Már rég terveztem, hogy vezsek egy normálisat, mert a hétvégi melóhoz is jól jön, meg hát azért nem árt ha kényelmes is. Nem hittem, hogy tök gyorsan meg is járjuk. Ez a tipikusan meglátni és megszeretni szitu volt. Nagyon bántam volna, ha nem hozom el. Baromira tetszik, unisex, sportos... A többi se volt rossz, de valahogy most nem a strand papucsra vágytam. Mondjuk árban sem mindegy, mert ezért fizettem 3 ezret, ha adidast veszek, az meg lett volna 6ezer. Rohadt márkák ezek... Remélem azért tartós lesz, vagyis hát úgy néz ki. Aztán eldöntöttem, hogy itthon majd délután tanulok. Na ebből nem lett semmi. Nagyjából csak ültem és lestem ki a fejemből, és azt vettem észre, hogy megy az idő...Pedig nem lett volna rossz dolog, mert van mit. Végülis semmi érdemlegeset nem csináltam. Na jó a halaknak cseréltem vizet, meg az akváriumot megcsináltam szépre, de ezen kívül úgymond semmit. A nagy semmit tevésben sikeresen el is fáradtam. :D Még most este volt egy kis bringázás, ami jó volt, kicsit ki is tudtam kapcsolni az agyam.Este meg pihi reggelig...

Ma sikeresen elgondolkoztam mindenen. Alapból úgy kezdődött, hogy mivel tesóm ment vásárolni, így mentem vele, és kelhettem volna később is, de nem tettem, mert nem bírtam. Elindulás előtt sikeresen láttam Őt, de valahogy észre se vett. Vagy nem is akart? Innentől kezdve ugye az embernek miért is legyen jó kedve? Aztán bejutottam a suliba, ahol rögtön betámadott a főnök, hogy a nyárból vállalnom kéne egy napot, mert nincsenek elegen. Nem nagyon tetszett nekem. Elkezdtem gondolkozni, hogy bassza meg, lejár a szerződésem június közepén, de elvárják, hogy július végén (!!!!), igen a végén bemenjek melózni. Hát a mai világban ki az, aki ingyen dolgozik? Senki. Akkor én miért tenném ezt? Hát komolyan minden kedvem elment ettől, mert mégis hogy a francba lehetséges ez? Ha tudnám, hogy szeptemberben visszamehetek, akkor szemrebbenés nélkül igent mondanék rá, még ha ingyen is dolgoznék, de így??? Hát az agyam eldobom. Persze ez meg is pecsételte az egész napom, de mit csináljak? Nem vagyok erre köteles, sőt még így is plusszba fogok bejárni, mert minden szart a szerződés utánra kellett tenni, nehogy már nekem jó legyen... De igaz a mai világban senki nem nézi a másik dolgát, mert a saját dolgaival van elfoglalva. Még mindig nem tudom ezt felfogni. Aztán nagy nehezen telt az idő délután, persze jött megint az "ellenőrzés". Már tényleg kezdem azt érezni, hogy direkt engem ellenőriz állandóan a főnök, hogy vajon mit csinálhatok. De miért? Nincs min rajtakapnia... Aztán még az udvaron is volt ellenőrzés. Kicsit idegesítő ez. Aztán meló után mehettem kresszre. Olyan káosz van a fejemben... Ma valahogy egyáltalán nem fogtam fel a dolgokat. Mintha egy orosz beszélt volna nekem. Igaza volt tesómnak, hogy nekem baromi nehéz lesz a műszaki rész. Aztán mivel hazahoztak, így előbb hazaértem. Még tesómnak mondtam reggelről, hogy elmehetnénk futni este, így el is mentünk. Már nagyon hiányzott a mozgás, mert valahogy így le tudom vezetni a feszültséget. Hozzászoktam, hogy mindig van valami és ez a pár nap kiesés nem volt jó. De most így estére picit nyugodtabb vagyok... De az vigasztal, hogy holnap nem megyek melózni, mert még van csúszóm és így holnapra kértem vissza az egyiket. Be is fogom hajtani mindenkitől, mert besokaltam. Igen is adja vissza mind, mert én is voltam bent helyettük és én is szívtam ott... Ennek ellenére nem aludhatok sokáig, mert bejelentkeztem kozmetikushoz és így legalább már eljutok oda is. A délutánomat meg rászentelem a tanulásra...

Ismételten azon a ponton vagyok, hogy kedvem sincs írni. Vagyis inkább fogalmazhatnánk úgy, hogy egyáltalán nincs szükségem mostanában a blogra. Nem azért, mert nincs miről írni, hanem mert valahogy nem visz rá a lélek. Ami nem megy, azt nem kell erőltetni. Mindig történik valami, amit azért később jó lenne/lesz visszaolvasni, de ugye minek erőltessük? Nem hittem, hogy fogom ezt érezni mostanában, hogy kezd elegem lenni a suliból. Vagyis ezt mindenki gondolja, hogy lesz, de nem 2 év után mondjuk. Nem igazán érzem jól magam mostanában a meló helyen. Talán azért, mert én nehezen viselem el a fejetlenséget, meg érzelgős vagyok. Vagy a franc se tudja. Mindenesetre egyre többet van az, hogy nem értem az embereket. Mindenki a saját érdekeit nézi ez oké, de nekem pl. eszembe se jutna az, hogy akivel esetleg jóba vagyok, annak keresztbe tegyek. Márpedig ez megy most nálunk. Látszódni nem látszódik a feszültség, annál inkább érezhető. Márpedig ha érezhető, ott már nagy gáz van. De nincs mit tenni, jobb az arany középút. A suliban minden nap megkapom az ellenőrzést, amit nem nagyon értek. Eddig semmi ilyen nem volt, Pár hete meg szinte mindennap többszöri dolog ez. Már nem sok van hátra...
Kedden osztálykirándulásra hívott a két negyedikes osztály. Mikor korán kell kelni, akkor az embernek semmihez sincs kedve. Nekem se volt kora reggel, főleg úgy, hogy tiszta depisen mentem be. Ennek az oka a srác, mert basszus nem tudom kiverni a fejemből... A lényeg, hogy mentem reggelről, vagyis hajnalban és elindultunk. Ekkor még oké volt minden. Aztán kicsit kellemetlenül éreztem magam, mert úgy jött le az egész szitu, hogy a szülők szóvátették, hogy én miért vagyok vendég? Mondták, hogy nem kell semmit fizetnem, mert ugye pedagógus igazolvánnyal szinte mindenhová be tudok menni ingyen, így csak a busz lenne, de azt meg pláne nem kell fizetni. Mondtam a többieknek, hogy én ebből nem csinálok problémát, így kifizetek mindent. Mondták, hogy nem kell, de látszott a szülőkön, hogy nem igazán díjazzák ezt. Hát vannak érdekes emberek... Az időnk tök szar volt először, de a végére jó lett.

A Csodák Palotájában voltunk, ami igazság szerint engem nem vett le a lábamról, bár voltak érdekes dolgok. Aztán mentünk a Pálvölgyi-barlangba, cseppkő barlang. Az már érdekesebb volt a számomra, de a kedvem akkor se lett jobb... Hogy vigyorogjak így? Nem vagyok kétszínű, hogy mindneki pofájába beleröhögjek... Egyre jobban szembesülök az idióta emberekkel, akiket nehezn tudok elviselni...

"Oly furcsák vagyunk mi emberek,
Az egyik szemünk sír, a másik nevet.
Egymásról azt hisszük boldog talán,
S irigykedünk egy-egy vidám szaván.
És nem vesszük, ó dehogy vesszük észre,
Hogy könnyek égnek csillogó szemébe."